Interjú Zsoldos Dáviddal

Nyár elején jelentették be, hogy megszûnik a Súgó és a Fidelio, s örökükbe egy összkulturális programmagazin, a Fidelio Súgó lép. Az új lap az elmúlt hetekben jelent meg a lelõhelyeken. Ez alkalomból beszélgettünk a magazin fõszerkesztõjével, Zsoldos Dáviddal.


Zsoldos Dávid

"Szeretnénk trendivé tenni a kultúrafogyasztást"

- Mikor született az ötlet, hogy a Fidelio és a Súgó összekösse az életét?

Zsoldos Dávid: Március közepén találkoztunk ez ügyben először Gerendai Károllyal, akivel a Szigetről már korábban is ismertük egymást. Mindkettőnk habitusára jellemző, hogy bár a két újság házasságának pontos részleteiről később még hetekig-hónapokig egyeztettünk, a legfontosabb kérdésekben már akkor, alig egy óra alatt meg tudtunk egyezni.

- Mi volt a fúzió oka?

Zsoldos Dávid: Emlékezetes pillanat volt számomra, amikor a tárgyalások során elém tették a Súgó olvasóinak affinitás-vizsgálatát, s kiderült, hogy az átlag Súgó-olvasó a komolyzene iránt még magasabb érdeklődést mutat, vagyis magasabb a relatív affinitása, mint a színház iránt. Ez azt jelenti, hogy a színházba járó embereket érdekli a komolyzene, mint ahogyan a hangversenyre járók nagy része is rendszeresen jár színházba. E két közönségréteg összefogása volt az egyik fő szempontunk.

- Gazdaságilag sikeresnek tűnik-e a vállalkozás?

Zsoldos Dávid: Nem szeretném elkiabálni, de az első szám után nagyon úgy tűnik, hogy a piac visszaigazolta az Est és a Fidelio döntését. Megtakarításról nem nagyon beszélhetünk, hiszen az összevont kiadvány kb. ugyanannyiba kerül, mint a Súgó és a Fidelio került külön-külön. A Fidelio 25 ezer, a Súgó 40 ezer példányban jelent meg eddig, a Fidelio Súgó viszont mindkettőnél nagyobb, 50 000-es példányszámban. Reményeink szerint hamarosan át tudjuk lépni a 130-150 ezres olvasottságot, aminek köszönhetően egyre jobb eséllyel számíthatunk a nem szakmai, hanem tisztán üzleti szempontból hirdető ügyfelekre is. Az új kiadvány színvonala, tartalmi gazdagsága és széles körű elérése az a "hármas érv", amelyet a hirdetők számára kínálunk. Az árak nem nőttek a Súgó áraihoz képest, a hirdető viszont dupla példányszámot és komolyabb elérést kap, hiszen a lap olyan helyekre is eljut, ahová eddig nem. A színházaknak kifejezetten kapóra jött, hogy ugyanannyi pénzért nagyobb elérést kínáltunk.

- Az új magazin tud-e változtatni a színházba vagy koncertre járók szokásain?

Zsoldos Dávid: Ennek az újságnak az a célja, hogy aki kezébe veszi, annak hiányérzete keletkezzen, és szembesüljön azzal, hogy mennyi minden érdekes és fontos esemény van, amihez eddig nem volt "antennája", vagy fel sem merült benne, hogy meg lehetne nézni, meg lehetne kóstolni. Őrületes a hazai kínálat, naponta legalább 20-30 program közül választhatunk. Mi a választás lehetőségét szeretnénk az olvasónak felkínálni.

- A te színházba járási szokásaidon változtat-e a Fidelio Súgó?

Zsoldos Dávid: Úgy vagyok a színházzal, mint a színházi barátaim jelentős része a klasszikus zenével: ők annyi időt töltenek esténként színházban, hogy nincs idejük koncertre járni, én meg annyi időt töltök koncerteken - mégis ez a legnagyobb szerelmem -, hogy emellett nehéz rendszeresen színházba is eljutni. Ráadásul az elmúlt hetekben, hónapokban egészen embertelen tempóban, permanens időzavarban éltem, a magazin leadását megelőző néhány hétben gyakorlatilag megszűnt a magánéletem, kész csoda, hogy a környezetem ezt tolerálta... Bevallom, tavasz óta nem voltam színházban, már ha az operaelőadásokat nem számítjuk. Sokaknak talán úgy tűnik, hogy a Fidelio egy egyszemélyes show-biznisz, de tisztában vagyok vele, hogy attól, mert főszerkesztőként jegyzem a legnagyobb példányszámú színházzal is foglalkozó lapot, még nem leszek színházi szakember - megjegyzem, ez nem is feladatom. Szerencsém van, a színházi tartalom szerkesztését kiváló kollégákra bízhatom.

- Van-e hiányérzeted? Az első számhoz képest terveztek-e változtatást a lap formátumával kapcsolatban?

Zsoldos Dávid: Komoly változtatások és apróbb finomítások egyaránt várhatók, szerintem decemberre alakulhat ki a Fidelio Súgó végleges arca. Munka közben szembesültünk a feladat szinte képtelen voltával, hiszen csak Budapesten minden hónapban 50 helyszínen 500 produkció közel 1000 előadását kellene belegyömöszölni a lapba, és akkor csak a fővárosról és csak a színházakról beszéltem. Mégsem lehet telefonkönyvként adni az emberek kezébe - a Fidelio Súgó tudatosan törekszik arra, hogy ajánlókkal és érdekességekkel orientálja az olvasót a programrengetegben. A korábbi Súgó és a Fidelio leginkább szakmai igényeket próbált kielégíteni, azonban egy korszerű programmagazin tömegtermék is, gondoljunk csak az 50 000-es példányszámra. Tehát a Fidelio Súgó prémium irodaházakba is el fog jutni, mert az is a feladatai közé tartozik, hogy olyan embereket szólítson meg, akik egyébként nem rendszeres kultúrafogyasztók. Ennek a célcsoportnak a Matiné az egyik legfontosabb rovat, hiszen fiatal párok sokasága szeretne hétről-hétre nívós programra elmenni a gyerekeivel. Nemcsak az a fontos, hogy egy színházigazgató miképpen tudja promotálni a saját előadását - a felhasználó fejével kell gondolkodnunk.

- A Fidelio internetes oldalként indult, s csak később jelent meg papíron. Ennek (fordított) mintájára: tervezitek-e a fidelio.hu-t színházi tartalommal bővíteni?

Zsoldos Dávid: Más kulturális-szakmai szempontból üzemeltetni egy weboldalt, más informatikailag és más üzletileg. Egy portál csak akkor lehet sikeres, ha mindhárom szempontnak meg tud felelni. Hiába fektetnek egy oldalba rengeteg pénzt, ha a szakma nem fogadja el hiteles fórumnak, akkor egy légüres térben mozgó, gyorsan csődöt mondó vállalkozás lesz. Vice versa: ha néhány lelkes ember működtet egy szenzációs kulturális portált, de az nincs profi módon menedzselve, akkor amatőr site marad, és csak addig működik, amíg az alkotók lelkesedése tart. És harmadikként: ha az Internetről beszélünk, az informatikai igényesség legalább ilyen fontos. Minőségi tartalom és a biztos anyagi háttér esetén még mindig nem biztos, hogy a "termék" internetes fogyasztásra alkalmas. A fidelio.hu-n egyelőre nincs színházi tartalom, de folyamatosan vizsgáljuk azokat a lehetőségeket, amelyek a fidelio.hu-hoz kapcsolódó tartalmak és szolgáltatások révén újat és többet tudnak adni az olvasóknak. Elsősorban együttműködési pontokat keresünk a piac jelenlegi szereplőivel, semmiképpen sem akarunk melldöngetve betrappolni egy olyan területre, ahol mi még újak vagyunk. A Fidelio logikája mindig is a szinergiák keresése volt: tehát ha lesz a fidelio.hu-n színházi tartalom, annak nagy valószínűséggel a már régóta működő oldalakkal történő együttműködés lesz az alapja. Nekünk arra a komoly olvasótáborra kell támaszkodnunk, amely jelenleg a zenéért keres fel minket, és olyan minőséget és mennyiséget kell letenni eléjük az asztalra, amely már önmagában legitimálja a színházi kínálatot, és méltó a Fidelio hagyományaihoz is. Vicces lenne, ha a részletes és informatív klasszikus- és jazz-zenei adatbázis mellé kihoznánk egy igencsak vékonyka színházi tartalmat.

- A Fidelio körül kinevelődött egy fiatal kritikusi kör, ennek köszönhetően a fidelio.hu közösségi portálként is működik. Célotok-e, hogy a színházi területen belül is közösséget teremtsetek?

Zsoldos Dávid: Bízom benne, hogy Fidelio az elmúlt években elég szerethető márkává vált ahhoz, hogy a színházi közönség is megszeresse, először nyilvánvalóan a Fidelio Súgón keresztül. Tele vagyunk tervekkel, új termékek és szolgáltatások ötleteivel - a következő hónapok megmutatják, mennyi valósulhat meg mindebből. De mondok egy konkrét célt is: szeretnénk trendivé tenni a kultúrafogyasztást.

 

 Kelemen Orsolya

süti beállítások módosítása