10 éves a Hólyagcirkusz

A hivatalos körökben itthon és külföldön egyaránt rétegszínházként aposztrofált alakulat döbbenetes következetességgel tartja távol magát a mainstream minden formájától, és afféle leírhatatlan ellenkultúraként, a mûvészi kudarcélmény felfokozott színpadi analizálásával, egyre szélesebb közönség elõtt mutat fel valami maradandót a zenebohócok esetlen világából.

A társulat megalakulása óta, lényegében változatlan felállásban, tizenegy eredeti bemutatót tartott az elmúlt évtizedben, melyből nyolc előadás alkotja majd a fesztivál programjának a gerincét. A vendégprodukciókkal gazdagított sorozatot két alapvető szempont figyelembevételével állították össze a szervezők. Egyfelől, mint minden Hólyagcirkusz előadásban, a héten is kitüntetett szerepe lesz a zenének. Másfelől, a meghívott produkciókban szereplő előadók korábban vagy alkotótársai voltak a társulatnak, vagy közvetlenül inspirálták a csoport művészi munkáját.

A kínálatból kiemelkedik a Weiner-Szász kamaraszimfónikusok tagjaiból alakult vonós kvintett koncertje, ahol olyan szerzőktől adnak elő majd darabokat, amelyek konkrét szerepet játszottak több Hólyagcirkusz előadás létrejöttében. Így Schubert, Csajkovszkij, Mozart, vagy Sztravinszkij műveit. Fellép a nagymúltú etno-jazzt játszó Tin-Tin Quintet a trombitás Fekete Kovács Kornéllal kiegészülve. Szerepel a műsoron a Specko Jedno, az Ektar, továbbá koncertet ad még Juhász Gábor triója, és a Piazzola-tangókat játszó Quartett Esculao. A Stúdió K Mátyás utcai pincéjében bemutatott Ezeregy Szindbád című vacsoraszínház dalaiból pedig, a társulat egykori énekesnője Palya Bea és a jelenlegi énekesnő Tóth Evelin ad estet.

Két színházi produkciót is vendégül lát a fesztivál: a szegedi Baraboncás Egyesület képzőművészeti ihletésű Álom-kép-tár című bemutatóját, valamint az egyik legsikeresebb budapesti alternatív színház,  a Tünet Együttes: Priznic című darabját, melyet  Szabó Réka állított színpadra

A társulat részére D. Harmsz szövegeit fordító Bratka László költő, író, műfordító emlékére felolvasóestet tartanak, ahol az irodalmi szövegek mellé Bächer Iván Chopin-mazurkákat zongorázik.

A társulat vezetőjének, Szőke Szabolcsnak kiállított képeivel, valamint cirkusz tematikájú filmek vetítésével egészül ki a teljes program, amihez a Szindbád dalok és a Jeles András jegyezte Kedves ismerősök című előadás zenei anyaga után egy újabb, a Hólyagcirkusz korábbi darabjainak zenéiből összeállított CD debütálása is kapcsolódik.

10 éves a HÓLYAGCIRKUSZ TÁRSULAT
Jubileumi Fesztivál Merlin Színház - október 22-28.


<< RÉSZLETES PROGRAM A HÓLYAGCIRKUSZ honlapján >>

Forrás: Hólyagcirkusz Társulat

süti beállítások módosítása