Kálmán Imre szobor

A Magyar Operett Napja és Kálmán Imre zeneszerzõ 125. születésnapja alkalmából 2007. október 20-án a Budapesti Operettszínház szobrot avatott a komponista emlékére, a Nagymezõ utcában.

A Budapesti Operettszínház bejáratával szemben felállított művet, Veres Gábor alkotását Demszky Gábor főpolgármester leplezte le. Az eseményen részt vett Yvonne Kálmán, a zeneszerző leánya is. Demszky Gábor igazi társadalmi kezdeményezésnek nevezte a szoborállítást, utalva arra: az alkotás, amely Kálmán Imrét padon ülve ábrázolja, nem állami forrásból, hanem magánemberek, cégek és a színház művészei, a Pesti Broadway Alapítvány közreműködésével, támogatásával készült el. Veres Gábor munkája mellett a kompozíció része egy számítógép is, amellyel a színház honlapján lehet böngészni.
A főpolgármester közölte: Kálmán Imre 125 éve, október 24-éről 25-ére virradó éjjel jött világra, az idén az egész év a zeneszerző ünneplésének jegyében telik. A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor kiemelte, hogy Puskás Ferenc labdarúgó mellett Kálmán Imre zeneszerző nevét ismerik a magyarok közül a legjobban a világban.

A színház előcsarnokában valamint az I. emeleti nézőtéri folyosón már látható a Kálmán Imre emlékére rendezett kiállítás. Az október 30-ig megtekinthető tárlaton a komponista eredeti tárgyai, relikviái, kottái, valamint plakátok, fotók, könyvek szerepelnek. A Magyar Operett Napja 2002 óta október 24-e, Kálmán Imre zeneszerző születésének (egyben Lehár Ferenc halálának) napja. Kálmán Imre (1882-1953) nevéhez olyan művek kapcsolódnak, mint a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő, A montmartre-i ibolya, vagy A bajadér.
 
Magyar Operett Napja - életműdíj Lehoczky Zsuzsának

Lehoczky Zsuzsa, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas kiváló művész kapta az idén az életműdíjat a Magyar Operett Napja alkalmából; az ez évi elismeréseket szombaton, ünnepi gálaest keretében adta át Horváth Csaba kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes a Budapesti Operettszínházban. Az év operettszínésze Kalocsai Zsuzsa, az év musicalszínésze Dolhai Attila lett. A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó Marsallbot-díjat Szabó Dávidnak ítélték.
A Magyar Operett Napja 2002 óta október 24-e, Kálmán Imre zeneszerző születésének (egyben Lehár Ferenc halálának) napja.
A szombati gálaesten Kálmán Imre  zeneszerző népszerű és kevésbé ismert dallamai egyaránt felcsendültek. A társulat művészei mellett felléptek a bécsi Volksoper, a prágai Karlín Színház és a szentpétervári Zenés Komédia Színház neves énekesei is, továbbá bemutatkoztak és dirigáltak a nemzetközi karmesterverseny nyertesei. Az idei életműdíjas, Lehoczky Zsuzsa 1962 óta a Fővárosi Operettszínház tagja. Több évtizedes művészpályafutása elismeréseként 2004-ben kapott Kossuth-díjat.


Lehoczky Zsuzsa - Életműdíj



Kalocsai Zsuzsa, az Év operettszínésze



Dolhai Attila, az Év musicalszínésze

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása