Színházi ajándékkosár

Év végi kedvezménnyel, szenzációs, színes és tartalmas ünnepi ajándékkosárral várja nézõit december elsõ felében a Békés Megyei Jókai Színház. Az idén decemberben elõször, nemzetközileg is ismert és elismert vendégprodukciókkal színesedik a színházi mûsor és a színházba járók programja.


Jelenet a A kolozsvári bíró című mesejátékból

Ráadásul mindez olyan árakon, hogy az már szinte ajándék: annak, aki ünnepi ajándékcsomagot vásárol. Aki ugyanis kettőt fizet, az hármat kap. Azaz, aki 2 ezer forintot fizet, az 3 előadást választhat a kosárból a csomagjába, és ha ráadásul az illetőnek színházbérlete is van, és azt a jegyvásárláshoz magával viszi, és felmutatja, akkor az árnak csak az 50 százalékát, azaz ezer forintot kell fizetnie.
A három előadásos csomagba hat produkció közül választhat a közönség. Ezek a következők: Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró című zenés családi mesejátéka december 1-én, 15 órakor; Várszegi Tibor: A bot című mozgásszínházi előadása december 4-én, 14 órakor és 17 óra 30 perckor; Csáth Géza - Fekete Péter: Emma című színdarabja, a Szabadkai Népszínház előadásában december 6-án, 15- és 19 órakor; Musical Gála a Jókai Színház művészeinek és a Színitanház hallgatóinak előadásában december 8-án, 19 órakor; Shakespeare: Sok hűhó semmiért című darabjának szerb nyelvű, szinkrontolmácsolt szabadkai előadása december 15-én, 19 órakor; továbbá a Szlovák Nemzeti Táncszínház: Volt egyszer egy lakodalom, és Hétszínvirág című előadásai december 20-án, 18 órakor.
Pontosabb információkat a Jókai Színház decemberi plakátjain, és internetes oldalán találnak.

Jó válogatást, jó szórakozást, és boldog ünnepeket!

Békéscsabai Jókai Színház

süti beállítások módosítása