Színházi törvény - döntés

(MTI) A minisztériumon belüli döntéshozók és a kormánykabinet is megtárgyalta a színházi törvény koncepcióját, így megkapták a felhatalmazást arra, hogy tovább dolgozzanak a felvázolt irányok mentén - mondta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára az MTI-nek csütörtökön.

A döntés jelentőségéről szólva elmondta: alapkérdés, hogy a kormány kulturális politikájának megfelelőek a koncepcióban megfogalmazott irányok. Fontos, hogy a koncepció olyan irányba hat, amely mögött politikai támogatottságot tudhatnak.
 
A kulturális tárca október 1-jén tette közzé a színházi törvény koncepció-tervezetét, amely a színházak, a zenei és táncművészeti intézmények működéséről, állami támogatásáról és sajátos munkajogi szabályairól szól. A szakmai szervezetek november 9-ig véleményezhették a dokumentumot.
 

Mint arra Schneider Márta rámutatott, a most elfogadott törvény-koncepció már a szakmai szervezetek javaslatai alapján finomított változat. A változtatásokra példaként említette, hogy a támogatatási szabályokat újra kell gondolni: eredetileg két változatot tartalmazott a tervezet, a szakmai szervezetek véleménye pedig egy harmadik, a két változat elemeiből építkező megoldás felé mutat.
 
Másik lényeges változtatásként említette: elfogadták a független társulatok azon javaslatát, hogy számukra sajátos regisztrációs kategóriarendszert tartalmazzon a majdani jogszabály. A legtöbb javaslatot különösen a részletek kidolgozásánál használják majd fel - mutatott rá.
 
Mint mondta, most elkezdődik a tervezet részleteinek, a törvény szövegének és a hozzá kapcsolódó rendeleteknek a kidolgozása. Ezek során várhatóan újabb és újabb kérdések vetődnek fel, amire a szakmával együtt keresik majd a választ - hangsúlyozta Schneider Márta, hozzátéve, hogy az államigazgatási egyeztetésekbe be kell vonni az érintett tárcák - a Pénzügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium - munkatársait.
 
A szakállamtitkár szólt arról, hogy a végrehajtási rendeleteket kidolgozó bizottságokat, amelyeknek munkájában a szakma képviselői is részt vesznek, már felállították: a munkajogi szabályozók és a regisztráció kérdéseinek kidolgozásában, valamint a finanszírozás megoldása irányában elindult a munka.
 
Kiemelte: a részletek kidolgozása sürgető, hiszen azt vállalták, hogy áprilisban parlament elé viszik a törvényjavaslatot, amelynek addig számos döntési fokozaton kell keresztülmennie. Megjegyezte: a törvény hatályba lépését 2009. január 1-jére tervezik.
 
Schneider Márta elmondta azt is, hogy a parlament kulturális bizottsága újra napirendre tűzi majd a törvényt: nemcsak a benyújtott törvényjavaslatot véleményezné a bizottság, hanem, amikor a törvénytervezet legnagyobb része elkészül, szakmapolitikai bizottsági ülést, tájékoztatót tartanak majd.

(MTI)

Forrás: Oktatási és Kulturális Minisztérium

süti beállítások módosítása