egri társulat

Két új bemutató próbáit kezdi az egri társulat
A napokban két előadás próbái is elkezdődnek a színházban: Márton László: A nagyratörő című történelmi játékát Csizmadia Tibor rendezi. Erdély fiatal fejedelmét, Báthory Zsigmondot Schruff Milán alakítja, az udvarmester szerepében ismét színpadra áll Szegvári Menyhért. A napokban tartott olvasópróbán az író, Márton László is részt vett. A József Attila- és Mészöly Miklós-díjas drámaíró, műfordító, esszéista 1994-ben lett a Magyar Köztársaság Babérkoszorús írója, majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, idén pedig Márai Sándor-díjat vehetett át. Márton László elmondta: a darab története arról szól, hogyan vívódik Zsigmond az önállóság megtartásáért zajló harcban. A fiatal fejedelem inkább hajlandó meghalni, semhogy a kereszténység (Európa) ellen harcoljon, a legbefolyásosabb főurak azonban pontosan látják a törökökkel való szembefordulás veszélyét. Azt is tudják, hogy török támadás esetén Rudolf császár segítségére nem számíthatnak. Körvonalazódik a terv:  Zsigmondot le kell mondatni, helyette Boldizsár legyen a fejedelem...

A Magyarországon még ismeretlen Charlotte Jones Emésztő tűz című romantikus regénye néhány éve nagy siker volt Londonban. A művet Upor László fordításában mutat majd be az egri színház. A generációkon átívelő, szelíd humorú tragikomédia a huszadik századból, a huszadik századról. Fiatal nőkről, akiket így vagy úgy megperzsel a szerelem. Elbűvölően romlott férfiakról, akik kihasználják őket, de miközben csapdába csalnak, csapdába is esnek. És csöppet sem kedves idős hölgyekről, akik egy élet tapasztalatával felvértezve sem védhetik meg lányaikat, unokáikat a tűztől, amely előbb-utóbb mindenkit elemészt. Egy családtörténet két darabkája a szigorú erkölcsű századelőről és a túlzottan is felszabadult századvégről. A Radoslav Milenković rendezte előadásban Margitai Ági is színpadra áll.

                                                              pcs

süti beállítások módosítása