Hárman párban

Három pályázat érkezett péntekig az önkormányzathoz a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára - jelentette be Botka László polgármester. /MTI/

Herczeg Tamásnak, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettesének, Maczelka Noémi zongoraművésznek és Gyüdi Sándornak, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyának munkája már a városházán van.

Az MTI-nek csütörtökön Korcsmáros György rendező úgy nyilatkozott, hogy a beadási határidő napján, azaz szerdán este ő is postára adta pályázatát; anyaga még nem érkezett meg.

A színház jelenlegi vezetője, Székhelyi József tavaly novemberben sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem indul újra az igazgatói posztért. Megbízatása eredetileg 2008. április 25-ig szólt.

Botka László azonban pénteken újságíróknak elmondta: a kormány december 23-án hozott rendelete alapján direktort váltani csak július 1-től lehetséges, ezért Székhelyi József megbízatását addig meghosszabbítják. Erről már tájékoztatták a vezetőt.

A szocialista polgármester megnevezte a pályázatok értékelésére felkért szakmai zsűri tagjait: a grémium munkájában részt vesz Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Selmeczi György, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, és Körmendy Ferenc kulturális szaktanácsadó, aki a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának az elnöki pozícióját töltötte be hosszú ideig.

A testület véleményezését követően az önkormányzat kulturális bizottsága meghallgatja a jelölteket. Végső lépésként pedig a közgyűlés február 15-én választja meg a következő öt évre, azaz a 2008 júliusától 2013 júliusáig terjedő időszakra a színház igazgatóját - tette hozzá Botka László.

Forrás: MTI 

süti beállítások módosítása