Miskolci Múzsa Díj gála

Január 25-én este 7 órakor nagyszabású gálamûsor keretében kerül sor a Miskolci Múzsa Díj átadására immár hatodik alkalommal a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan.

A 2007. évi Miskolci Múzsa Díjat ezen a napon a színház és közönsége veheti át rendhagyó műsor keretében, amelyet a miskolci Nemzeti társulata ad. Az utóbbi évek kedvelt produkcióiból összeállított ünnepi gálán a színház valamennyi tagja fellép a legfiatalabbtól a legidősebbig. Ebből az alkalomból láthatja a közönség először együtt a színpadon az örökös tagokat. A gála műsora az 1823-ban alapított teátrum múltjának, jelenének és jövőjének folyamatosságát műfaji sokszínűséggel kívánja jelképezni. Részletek hangzanak el az elmúlt évtizedek legjelentősebb produkcióiból - prózai művekből, operákból, operettekből, musicalekből és balettekből. Az eseményhez kapcsolódóan nyílik meg Bócsi Krisztián fotóművész legjobb próba-, és előadásfotóit tartalmazó kiállítása a teátrum emeleti társalgójában.

A gálára jegyet váltó nézők között különleges ajándékot sorsol ki a színház: a szerencsés nyertes egy hétvégét tölthet a teátrum falai között, bepillanthat az ott folyó mindennapi munkába, beülhet egy próbára, este egy előadásra. Szállást a színészházban, étkezést pedig a színházi büfében biztosít az intézmény.

Belépők még kaphatók a színház jegyirodájában.

A díjról
A Miskolci Múzsa Díj rangját mutatja az elismerés erkölcsi súlya mellett az azzal járó egymillió forint is. Ezt az összeget a Miskolci Nemzeti Színház a következő évad gyermekelőadásának létrehozására költi majd, hiszen a most fiatal nemzedék nézői lesznek az elkövetkezendő évtizedek színházlátogatói.

A kiegészítő programról
Ahhoz, hogy ne csak az eseményre ellátogató vendégek, hanem a szélesebb miskolci és a városba látogató közönség is részese legyen Múzsa Díj ünnepi műsorának, a díjat odaítélő alapítvány kísérő programmal készül. Január 25-én délután 5 órától este 8 óráig a Miskolci Nemzeti Színház falaira a TérKép Egyesület tagjai Miskolc legszebb és leglátványosabb képeit, köztük a díjat is fénnyel festik fel.

2008. január 25. - 19 óra
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása