Abigél - musical

A Budapesti Operettszínház 2007/2008-as évadjának második bemutatója is bizonyítja: a Nagymezõ utcai teátrum a korszerû operett-elõadások mellett irodalmi és történelmi alapú, valamint új magyar musicalek otthona. Ennek jegyében kerül sor a Thália Színházban 2008. március 27-én - a Budapesti Operettszínház produkciójában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében - Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor Abigél címû musicaljének õsbemutatójára, mely természetesen Szabó Magda azonos címû regényébõl készült.


Vágó Zsuzsi, Udvaros Dorottya, Vágó Bernadett

A Budapesti Operettszínház évek, évadok óta jár a maga által kitaposott ösvényen, mely lassan-lassan főúttá szélesedik: igazi értékalapú, zenés népszínház, mely az operett-játszás megújítójaként a magyar kultúra nagykövete, valamint irodalmi, történelmi alapú és új magyar musicalek otthona. Vagyis az Operettszínház - ahogyan ezt már oly sokan tudják - nem Broadway- és Westend-sikerek bemutatásában látja a zenés színház jövőjét. "Értékeket kívánunk bemutatni" - mondja Kerényi Miklós Gábor direktor, és sorra kerülnek színpadra magyar musicalszerzők új, irodalmi vagy történelmi alapokon nyugvó művei. Ezúttal a magyar irodalom egyik legolvasottabb regényéből, Szabó Magda Abigéljéből készített musicalt Kocsák Tibor zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró, akik már korábban, a Rock Színház idején vittek sikerre zenés műként olyan irodalmi remekeket, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina. Az Abigél szövegkönyvét a színpadra állító fiatal rendező, Somogyi Szilárd írta. Ő szerezte meg az írónő hozzájárulását is, aki pedig korábban sokáig ellenállt, hogy "leányát", Abigélt musicallé formálják.

2004 nyarán a Kossuth-díjas írónő Álarcosbál regényéből Somogyi Szilárd igazi musicalcsemegét készített. Magda néni természetesen látta az előadást, és nagyon boldog volt, hogy musical-műfajban is megjelenik. Igazán ez "törte meg a jeget", hiszen sokan sokszor kérték tőle az Abigél című regényt is, hogy musicalt írjanak belőle. Az Álarcosbál sikere után az ifjú rendező kapta meg tőle ezt a lehetőséget.

A musical új aspektusból közelít a csodálatos, szívet melengető, síros-nevetős történethez.
Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, életének egy meghatározó korszakának újraélése. Szabó Magda így ajánlotta kis hősnőjét nekünk:

"1943-ban Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis gimnazistát a rideg világ, a szokatlan kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, önként vállalja a rabságot... Hogyan igazodik el a kis tizenéves lány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv
diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon..."

Nem árulunk el titkot: Abigél és Gina története minden formában siker. Siker volt - s a mai napig az - a regény. Az Abigél lett 2007-ben A Nagy Könyv-versenyen a 12 legkedveltebb kötet egyike. Óriási siker volt a Zsurzs Éva rendezte televíziós változat, mely a mai napig is fel-feltűnik a tv-k programján, s DVD-n is megjelent. S most jött el a pillanat, hogy az Abigél színpadon, zenés változatban is hódítson.
Ez a darab - reményeink szerint - hidat képez korosztályok, felfogások, különböző közönségrétegek között. Reméljük például, hogy a mai fiatalok, akik a kutatások szerint keveset olvasnak, az elsősorban a számukra készült musical-változat után kézbe veszik a Szabó Magda-könyvet, vagy az írónő más műveit, kíváncsiak lesznek az egész korszakra, s megnézik a filmet is. Mindezek alapján igazi ifjúsági előadásnak szánjuk e bemutatót!

Ugyanakkor az Operettszínház sztárcsapata, ifjú felfedezettjei és a meghívott sztár-vendégművészek egy legendát keltenek új életre, segítve a magyar irodalom eme gyöngyszemét, hogy más műfajban is csilloghasson. Vagyis előadásunk azoknak is érdekes lesz, akik már sokszor olvasták a könyvet, vagy tucatnyi alkalommal látták a filmet... A fordulatos történet lehetőséget ad egy eddig nem látott drámai, zenés színházi adaptációra, s kiderül, az alkotók hogyan látják 2008-ban Szabó Magda majdnem 40 éve írott történetét. Abigél tartogat még titkot mindannyiunk számára...


Az Abigél olvasópróbája

BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
A THÁLIA SZÍNHÁZBAN
Abigél
-
musical két részben - 
ősbemutató

Szabó Magda azonos című regénye alapján
Zene: KocsákTibor
Szöveg: Somogyi Szilárd
Dalszövegek: Miklós Tibor

Dramaturg: Kerényi M. G.
Hangszerelés: Pejtsik Péter
Vezényel: Silló István, Stauróczky Balázs

Vitay Georgina: Vágó Zsuzsi/Vágó Bernadett
Vitay Tábornok: Földes Tamás/Pálfalvy Attila
Horn Mici: Udvaros Dorottya/Siménfalvy Ágota
Torma Gedeon, (igazgató): Balikó Tamás/Jantyik Csaba
Kőnig tanár úr: Csonka András/Magócs Ottó
Zsuzsanna testvér: Nádasi Veronika/Füredi Nikolett
Kalmár tanár úr, (osztályfőnök): Homonnay Zsolt/Imre Sebastian
Kis Mari: Szendi Szilvi/Ábrahám Gabriella
Torma Piroska: Peller Anna/Molnár Andrea
Bánki Anna: Kékkovács Mara/Prescsák Zita
Kuncz Feri: Mészáros Árpád Zsolt/Bálint Ádám  
Gigus tanárnő (francia): Náray Erika  
Truth tanárnő (testnevelés): Felföldi Anikó/Sz. Nagy Ildikó
Hajdú tanárnő (ének): Nagy Anikó   
Mráz úr, az üveges: Csuha Lajos   
Mimó néni: Kovács Zsuzsa
Róza néni, Horn Mici szolgálója: Kovács Zsuzsa
Erzsébet testvér: Papadimitriu Athina/Tucsek Edit
Suba, a Pedellus: Dézsy Szabó Gábor
Botosné: Arányi Adrienn
   
Közreműködik: a Budapesti Operettszínház MUSICAL EGYÜTTESE és ZENEKARA,
valamint a Petőfi Musical Stúdió növendékei, stúdió vezető: Bősze Csilla

Zenei munkatársak:
Tóth Éva, Bíró Péter, Gyimesi Bence,
Sági Balázs, Mihalics János, Axmann
Péter
Karigazgató: Kéringer László
Zenei vezető: Silló István

      Rendezőasszisztens: Angyal Márta
Koreográfus-asszisztens: Mirtse Réka
Játékmester: Rogács László
Díszlettervező: Túri Erzsébet
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő

Rendező: Somogyi Szilárd

Jogtulajdonos: Pentaton Koncertügynökség - Lőrinczy György
(külön köszönet Tasi Gézának)

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása