Lezárult a fotópályázat

Lezárult a Keleti pu. címmel meghirdetett fotópályázat, amelyet az Új Színház amatõr és professzionális fotósok részére hirdetett meg. A felhívásra, amelynek témája a Keleti pályaudvar volt, több mint száz pályázó csaknem nyolcszáz fotója érkezett be.


I. Gaál Márton: Vakvágány

"Az eredmény a vártnál is sikeresebbnek bizonyult, több mint száz pályázó közel nyolcszáz fotója érkezett be hozzánk.

A zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen a galéria méretei erősen korlátozzák a kiállítandó fotók számát. Jó esetben harminc képet tudunk elhelyezni, ugyanakkor a beérkezett anyag első válogatása után három kiállításra való pályaművet választottak ki a zsűritagok.


II. Lőrinczy András: Pest is

Szeretnénk leszögezni, hogy a végeredmény a legteljesebb mértékben szubjektív és nem egy szakmai zsűri, hanem egy másik látványművészet (a Színház) képviselőinek véleményét tükrözi.

Nagyon sok olyan képet kihagytunk a válogatásból, amely egy második/harmadik válogatásban akár a győztesek közé is tartozhatna.


III. Szentpéteri Szandra: cím nélkül

A zsűri kiválasztott négy alkotót, akik véleményük szerint leginkább megfeleltek a megadott elvárásoknak:

I. Gaál Márton: Vakvágány
II. Lőrinczy András: Pest is
III. Szentpéteri Szandra: cím nélkül
IV. Tóth Emese: cím nélkül

(A kiállításra beválogatottak részletes listája csütörtökön olvasható honlapunkon.)

Ez a pályázat reményeink szerint minden évben megismétlődik majd, amennyiben találunk olyan előadást vagy évfordulót, amelynek kapcsán kiírhatjuk. A beküldött fotók jelentős részét a színház honlapján megjelentetjük, hogy szélesebb körben is elérhetőek legyenek.


IV. Tóth Emese: cím nélkül

Minden pályázót levélben értesítünk, és meghívót küldünk számukra a premier előtti megnyitóra, amely 2008. március 1-én, szombaton 17 órakor lesz az Új Színház-Volksbank Galériában."

Köszönjük a pályázaton való részvételüket,

 Márta István
az Új Színház igazgatója

 
Papp Ervin
az Új Színház-Volksbank Galéria
 vezetője

 

süti beállítások módosítása