Teltház és minőség

Pogány Judit elõadásában a Budapesti Pinceszínház Pedig én jó anya voltam címû drámája zárta hétfõn az ötnapos fesztivált.

Magas színvonalú előadásokat láthattunk az idei fesztiválon - mondta Wieslaw Geras, a Wroczlawi Monodráma Fesztivál igazgatója. Mind a 23 produkciót teltházas érdeklődés kísérte, amit ezúton is szeretnék megköszönni az egri közönségnek. A zsűri elnöke kiemelte: több tucat találkozón vett már részt, de ilyen meleg fogadtatást még sehol sem tapasztalt a világon, mint Egerben. Homa János, Eger város Kulturális Bizottságának elnöke bejelentette: hat előadást jutalmaztak pénzzel. A legjobbnak a Kolibri Színház Scherer Péter tolmácsolásában Kai Hensel: Klamm háborúját, a kecskeméti Tintaló Társulás és Badacsonyi Angéla Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadását, valamint a házigazdák Nagy András-művének ősbemutatóját, a Camille-t ítélték. Kiemelték még az Örkény István Színház és a KÉK  Produkció A műselyemlány, a szlovák Épp most!, és a lengyel Yotam produkciókat. A szakmai grénum úgy döntött: két év múlva itt rendezik meg az I. Visegrádi Monodráma Fesztivált. 
A negyedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Monodráma Fesztivál zárta az idei VIII. Egri Tavaszi Fesztivált.

pcs

 

 

süti beállítások módosítása