Költészet napja

Az Örkény Színház 2008. április 11- én, József Attila születésnapján a "Nyugat 2008-1908" címû elõadással ünnepli a költészet napját.

A Művészetek Palotájával együttműködésben létrehozott produkció a folyóirat 33 évfolyamának anyagából készült. Válogatta Réz Pál és Várady Szabolcs.

A produkció szerkesztője és rendezője Mácsai Pál.

Az előadásban közreműködik az Örkény István Színház teljes társulata:
Bíró Kriszta, Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Dömötör András, Für Anikó, Gálffi László, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Pogány Judit, Polgár Csaba, Széles László, Takács Nóra Diána, Végvári Tamás.

A "Nyugat 2008-1908" című előadást a Művészetek Palotája két alkalommal tűzte műsorára, majd március 7-től bekerült az Örkény Színház repertoárjába.

Az összeállításban megszólal Ady, Móricz, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Csáth Géza, Szép Ernő, Kaffka Margit, Krúdy, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, József Attila, Gelléri Andor Endre, Szomory, Szabó Lőrinc, Illyés, Radnóti, Weöres, Ottlik, megszólalnak a szerkesztők: Ignotus, Osvát, Hatvany, Schöpflin, Fenyő Miksa, Gellért Oszkár - mindenki, aki megadta a folyóirat szellemét és levegőjét.

Forrás: Örkény Színház
Fotók: Gordon Eszter

Kapcsolódó cikk:
- Nyugat 2008-1908

 

süti beállítások módosítása