INFANT, Újvidék

Az újvidéki INFANT (International Festival of Alternative and New Theatre) nemzetközi színházi fesztivál 2008. június 25-e és július 3-a között kerül megrendezésre immár 14. alkalommal, versenyprogramját Nela Antonoviæ rendezõ állította össze.

A Brecht - The Hardcore Machine ősbemutatója 2007 áprilisában, Berlinben volt, ahol összesen 5 alkalommal játszotta a társulat az előadást, három különböző helyszínen. A Kosztolányi Dezső Színházban május 19-én láthatta először az előadást a szabadkai közönség, a Színház azóta tíz alkalommal tűzte műsorra a produkciót. Szegeden a THEALTER fesztivál keretében volt látható először, Budapesten pedig a MU Színházban láthatták az érdeklődők. Az előadást legközelebb április 23-án lehet látni a Kosztolányi Dezső Színházban.

Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka) - Urbán András Társulata:
Brecht - The Hardcore Machine
retropolitikai revü - a fizikum színháza - Bertolt Brecht Buckow-i elégiái alapján

Szereplők:
Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Erdély Andrea, Béres Márta
Mozgás: Varga Heni
Zene: Mezei Szilárd
Látvány, díszlet és jelmez: Varga Tünde
Műszaki referens: Úri Attila

Rendező, dramaturg: Urbán András

"Urbán András produkciója mintha Berlinben született volna, a brechti motívumok a színpadi diskurzusa a harmincas évek Wilhelm Reichjére utal. De mégsem ott született, hanem egy elfojtott, apokrif, fantazmagórikus, diabolikus vajdasági világban. Kiderül, hogy egy balkáni magyarnak van mit közölnie a világgal. De ahhoz balkáni magyarnak kell lenni - mindenestől. A pesti kozmetikum hiteltelenné teszi a nagyvilágban. Meggyőződésem, hogy ezzel kezdődik a mi nagy művész kalandunk, s nem a budapesti utánérzésekkel."
(Végel László: Balkáni magyar)


"Minimális a díszlet, nem is kell. Az ember teste egyben a díszlet is, mi minden lehet az emberi test, metaforaként, élő hús-vérként, kirakatként, áruba bocsátott megvásárolhatóként, remegő félelemként, önmagát túlhaladó menekülőként, a már emlegetett görcsbe rándult szilárd lélekként, gépként, közösülő állatként.
Mi is a test, ha éppen nem történik semmi, ha nincs kitéve külső hatásoknak, sokknak és a külső hatásokként keletkező belső alakulásoknak, amelyek aztán mind-mind visszavágynak a külső térbe, kiszabadulni vágynak a testből, a test ilyenkor csak egy felület. De mit kezdhet az ember ezzel a felülettel, ha meg van kötve a lélek, és csak rángatódzik."
(Sirbik Attila: Mi minden a test, Symposion-line, 2007. 07. 28.)

Az előadás A beszélgetés - színházi trilógia részeként, a Bipolar német-magyar kulturális együttműködések keretében jött létre, az NKA támogatásával.

Koprodukciós partnerek: MASZK Egyesület (Szeged), ACUD Theater (Berlin)

Forrás: MASZK Egyesület
Fotók: Molnár Edvárd

süti beállítások módosítása