Szegedi Szabadtéri Játékok

Óriási az érdeklõdés a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programja iránt, a jegyek közel fele már gazdára talált. Az évadban öt produkciót, ebbõl négy új bemutatót kínál a fesztivál: Turandot (opera), Szentivánéji álom (worldmusical), Benyovszky (zenés táncszínház) valamint az István, a király rockopera jubileumi elõadása látható majd a Játékok mûsorán. Visszatér a Marica grófnõ, melyet a tavalyi hatalmas siker után a közönség tapsolt vissza a Dóm térre.

Szegedi Szabadtéri Játékok 2008


A Szegedi Szabadtéri Játékok 2008. évi programkínálatát számos újdonság jellemzi.  A fesztivál műsorában mindenki megtalálhatja a kedvére való produkciót, hiszen négy új bemutatóval továbbá a tavaly óriási sikerrel játszott Marica grófnővel várják a közönséget. Az érdeklődés már most óriási, hiszen a jegyek majdnem fele már gazdára talált. Az István, a király produkcióra szinte már nem lehetett jegyet váltani, ezért a meghirdetett előadások számát bővíteni kellett, így már az államalapítás ünnepét megelőző napon is megtekinthetik a "Társulat" előadását. Emellett az új magyar musical, a Szentivánéji álom iránt is hatalmas az érdeklődés, hiszen Szegeden, a Dóm téren lesz a mű ősbemutatója. A világhírű Ghymes együttes tagjainak, Szarka Tamás és Szarka Gyula élő zenéjére készül Zsuráfszki Zoltán koreográfiája, Benyovszky címmel, amelyet a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében láthat a közönség. Az operabemutatót Kesselyák Gergely, a Játékok művészeti tanácsadója rendezi, a tőle megszokott intenzív színházi játékmódban, mely produkciótól a szervezők azt remélik, hogy az operakedvelők mellett a fiatalok körében is népszerű lesz.


Turandot - Puccini születésének 150. évfordulójára emlékezik a fesztivál

Giacomo Puccini népszerű operájával, a Turandottal indul az évad, július 4-én és 6-án. A címszerepben Rálik Szilviát láthatja a közönség, a főbb szerepekben Cselóczki Tamás, Herczenik Anna, Cseh Antal, Nyári Zoltán, Kóbor Tamás és Altorjay Tamás lép színpadra.  A Császár szerepét Bede-Fazekas Csaba, Timurt pedig Gábor Géza énekli. A három részes opera rendezője Kesselyák Gergely, aki monumentális díszleteket, valódi mesevilágot álmodott színpadra. Puccini Turandot-partitúrájának első oldalán található az idézet, amely a darab mottója is egyben, vagyis "játszódik Pekingben, a mesék idején". A rendező, Kesselyák Gergely úgy véli, ez a borzongató mesevilág, amelyet az európai zeneszerző szemüvegén keresztül látunk, jó ürügy egy kifinomult, érzékeket és érzelmeket megmozgató különleges zenés színházi élményre.
A produkció koreográfusa Román Sándor, az ExperiDance táncegyüttes vezetője, akinek 20 táncosa is színpadra lép.

Kálmán Imre: Marica grófnő - ismét a Dóm téren

A Marica grófnő tavaly óriási sikert aratott a Szabadtéri Játékokon, azzal együtt, hogy a Zsupán Kálmánt játszó Nagy Ervint előadás előtt baleset érte, ezért táncos jeleneteit a darab társkoreográfusa, ifj. Zsuráfszki Zoltán adta elő. A Kálmán Imre-operett címszerepét idén is a világhírű, immár Kossuth-díjas Lukács Gyöngyi énekli, akinek ez a produkció az első operett-szerepe és egyben magyar nyelven énekelt előadása. Színpadra lép még Lehoczky Zsuzsa, Tordy Géza, Pindroch Csaba, Peller Anna, Nyári Zoltán és a Nemzet Színésze, Király Levente is. Itt lesz továbbá az elmaradhatatlan óriásvilág a gigantikus díszlettel, a rekorder óriáshegedűvel és hatalmas körömcipővel. Az operettet Eszenyi Enikő rendezésében július 11-én és, 12-én és 13-án láthatja a közönség.


Jelenet a Marica grófnő c. előadásból


Új magyar musical születik - ősbemutató Szegeden

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legizgalmasabbnak ígérkező produkciója a Szentivánéji álom, mely a Budapesti Operettszínház közreműködésével jön létre, és amelynek ősbemutatója lesz Szegeden július 25-én. A musical zenéjét Szakcsi Lakatos Béla szerezte, a szövegét Müller Péter Sziámi írta. Shakespeare színműve nyomán zenés színpadra írta Bőhm György és Kerényi Miklós Gábor, aki a darab rendezője is. A szereplők az Operettszínház népszerű sztárjai: a tündérkirály Oberont Szabó P. Sziveszter kelti életre, Titánia, a tündérkirálynő Janza Kata lesz, Hermiát Vágó Bernadett, a szép Helénát Peller Anna énekli. A két szerelmes ifjút, Demetriust és Lysandert Bereczki Zoltán és Dolhai Attila személyesíti meg. Puck szerepét Kerényi Miklós Máté kapta meg. Az új magyar worldmusicalt a fesztivál kérésére írták az alkotók, kifejezetten a Szabadtéri adottságaihoz igazítva. A műfaj népszerű elemeit megtartja a darab, ám zenei világa összetettebb, a slágerek mellett világzenei, népzenei és jazzelemeket is tartalmaz. A produkciót az ősbemutató után még július 26-án, 27-én, augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség.


XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál - Benyovszky Móric élete

Augusztus 9-én és 10-én a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál várja az érdeklődőket, amely idén a Benyovszky Móric életét feldolgozó táncprodukcióra. Zenéjét a világhírű Ghymes együttes két alapítója, Szarka Gyula és Szarka Tamás szerezte, és a 25. születésnapját ünneplő zenekar élőben adja elő, a produkció koreográfusa Zsuráfszki Zoltán. A darabban négy magyar tánccsoport lép fel: a Szeged Táncegyüttes, az Új Figurás Táncegyüttes Nyíregyházáról, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes, és Szlovákiából az Ilosvai Táncegyüttes. Emellett Afrikából, Franciaországból, Lengyelországból és Oroszországból is érkeznek táncosok.

István, a király - jubileumi előadás Szegeden

Az idei évad egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó produkciója az István, a király jubileumi előadása. Az 1983-ban bemutatott mű egy évvel később Szegeden vált színpadi művé, ahol óriási sikert aratott. Valódi sikerszéria kezdődött el, ami azóta is töretlen. Az MTV "A Társulat" című műsorának keretében válogatják ki a szereplőket, szakértő zsűri és a rendező, Szikora János közreműködésével. Eddig három főszereplő személye biztos, Gizella szerepét Simon Boglárka énekli, Laborcét Varga Lajos. Érdekesség, hogy amíg a darab eredetijében a Táltos szerepét férfi, Deák "Bill" Gyula alakította, addig a jubileumi előadáson Fejes Szandra lép színpadra, mint Táltosasszony. A rendező, Szikora János szerint az István, a király üzenetét a rendszerváltás megváltoztatta, egészen mást jelent ma, mint 25 évvel ezelőtt. Mindez összefügg azzal, hogy ma ezt a történelmi játékot olyan fiatalok játsszák, akik még nem is éltek a rendszerváltás előtt. Egy új világban nőttek fel, számukra más tanulságokat rejt a darab. Ez az István, a király a jövő generációja felé közvetít érzéseket, gondolatokat.
A Szörényi-Bródy szerzőpáros nevével fémjelzett alkotást eredetileg augusztus 17-én, 20-án és 21-én tűzték műsorra, de a hatalmas érdeklődés miatt augusztus 19-én is megnézheti a közönség.

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása