Új igazgató Fehérvárott

Vasvári Csabát választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a teátrumot ötödik éve vezetõ Szurdi Miklós helyett csütörtökön a város közgyûlése. A színház mostani vezetõjének megbízatása július 31-én lejár.

A dunántúli megyeszékhelyen másodszorra sikerült színház igazgatót választani, a februári választás ugyanis eredménytelen volt, egyik jelölt sem kapta meg a megválasztásához szükséges 17 szavazatot. Az ismételten kiírt pályázatra nyolcan jelentkeztek. Hatan már a korábbi, eredménytelen választáson is indultak, ketten új jelöltként aspiráltak az igazgatói állásra. Ismét benyújtotta pályázatát Szurdi Miklós, a jelenlegi direktor, Csutka István rendező, Kárpáti Norbert és Kuna Károly színművész, Márton András színész, rendező és Vasvári Csaba színművész. Új jelöltként Bodolay Géza rendező és Galgóczy Judit rendező indult a pályázaton.

A jelölteket meghallgatta a színház társulata, valamint a színházi szakmai szervezetek képviselői is. A társulat tagjaitól Szurdi Miklós kapta a legtöbb szavazatot, a második helyen  Csutka István, a harmadikon "fej fej mellett" Bodolay Géza és Vasvári Csaba végzett.

A szakmai szervezetek  Bodolay Géza, Márton András és Szurdi Miklós pályázatát támogatták. A város közgyűlésének kulturális és turisztikai bizottsága pedig öt jelölt - Bodolay Géza, Csutka István, Márton András, Szurdi Miklós és Vasvári Csaba pályázatát tartotta a legmegalapozottabbnak. A közgyűlés közülük választotta meg zárt ülésen, 17 szavazattal Vasvári Csabát. Szurdi Miklósra tizennégy képviselő voksolt.

Vasvári Csaba 1992-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként a Nemzeti Színházban játszott, majd a Madách Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, majd ismét a Madách Színház tagja volt, 2005- től a Győri Nemzeti Színházban játszott, s attól az évtől kezdve alapító tagja az Echo Hungaria Zrt.-nek. Az új igazgató augusztus 1-től 2013. július 31-ig irányítja majd a Vörösmarty Színház munkáját.

 

 MTI


Kapcsolódó anyagok
Már nyolcan küzdenek a színigazgatói posztért Fehérvárott


 

süti beállítások módosítása