Az Ivanov kritikai visszhangja

Akárhányszor megnézzük Csehov színdarabjait, ha jól játsszák õket, mindig ugyanazt az olthatatlan érzést váltják ki belõlünk: az életünkkel, a hiányosságainkkal, a kudarcainkkal, a füstbe ment álmainkkal szembesítenek bennünket. Így van ez ebben az Ivanovban is, amelyet a kelet-európai színház egyik mestere, a magyar Ascher Tamas rendezésében játszanak az Odéon Színház külsõ helyszínén, a Berthier teremben május 31-ig.

A Platonov után született Ivanov (1887) is a vidéki kisváros csoportképét tárja elénk. A kép középpontjában egy melankolikus, bűntudattal küzdő alak áll, Ivanov, aki megannyi láthatatlan szállal kapcsolódik az összes többi szereplőhöz.

Ascher Tamás színpadképe a svájci Christoph Marthaler rendezéseire emlékeztet. A tágas társalgó-bálteremben neoncsövek pislognak, a kopott szürkés betonfalak a '60-as évek Közép-Európájának illatát árasztják magukból. Ahogyan Csehovnál ezt már megszokhattuk, a színpadon nem történik semmi más, csupán az, ami körül mindannyiunk élete forog: szerelem, az idő múlása, betegség, életuntság, a barátság néhány pillanata egy-egy pohár vodka mellett. És persze mindent beleng a végtelen unalom.

Ugyanakkor Ascher Tamás rendezése mulatságos, nagyon is az. Csakhogy ez a keserédes nevetés még elviselhetetlenebbé teszi a dolgokat, felszínre hozza nyers durvaságukat, mintha az ég tátongó üressegében eldörrenne egy lövés - ahogyan felindultságában maga Ivanov is felcsattan és rákiabál a feleségére: "Hallgass, te zsidó!..."

Feltornyozott frizurákkal, az 1960-as évek ruháiban itt állnak hát előttünk mindazok, akik nem tudták elkerülni a középszerűséget, és azok is - Ivanov, Anna Petrovna, Szása -, akik tehetetlenül és visszavonhatatlanul belesüppedtek vagy bele fognak süppedni ebbe a középszerűségbe. És Ascher Tamás éppen úgy látja-láttaja őket, ahogyan Csehov: a szarkazmussal átitatott játékosság és az együttérzés utánozhatatlan keverékével.


FINOMAN SZÜRREÁLIS VILÁG

A magyar rendező azt mutatja meg, hogyan hullanak szét, hogyan tűnnek el életek a világ bármelyik tájékán, és mindezt igen érzékletesen: a pontosan koreografált burleszk könnyedségével finoman szürreális világot teremt, amelyet a szerelmes dalokra jellemző ellenpontokkal sző át.

A budapesti Katona József Színház nagyszerű társulata virtuóz módon kezeli a színpadi játék széles skáláját, a legdrámaibb jelenetek pszichológiai realizmusától egészen a Dechamps-t idéző abszurd, komikus mechanizmusokig. Fekete Ernő Ivanovja, Tóth Ildikó Anna Petrovnája és Jordán Adél Szásája a szívünkhöz szól, ugyanakkor ebben az Ivanovban a mellékszereplők is nagyszerűek: erőteljes színpadi jelenlétük Josef Koudelka fotóira emlékeztető pillanatképeket tár élénk.

De ennek az Ivanovnak van még egy kulcsfigurája, a csehovi színház főszereplője: maga az idő, amelyet ritkán érzékelhetünk ennyire kézzelfoghatóan, mint Ascher Tamás rendezésében.

Fabienne Darge
Le Monde, 2008. május 25.

 

süti beállítások módosítása