Társművészetek

Negyedik alkalommal vette újra a Pécsi Galéria kiállítási programjába a POSZT idejére a képzõmûvészetet, festészetet népszerûsítõ programot, melynek a színháznak a társmûvészetekhez való viszonyát kell megjelenítenie. Így a VIII . Pécsi Országos Színházi Találkozó idején nemcsak színházi, hanem képzõmûvészeti programot is láthat a közönség.

A kiállításra - POSZT - Színház az egész világ ! - Festők versenye címmel - a hazánkkal szomszédos országokból illetve a Galériával kapcsolatban álló városokból (pl.: Eszék, Temesvár, Kolozsvár, Ostrava, Kassa, Pöchlarn ) hívunk művészeket, akik a pécsi valamint más magyar városok (Eger, Kalocsa, Zalaegerszeg, Kiskunfélegyháza) alkotóival képezhetnek rangos mezőnyt.

A programban résztvevő művészek 7-én, szombaton érkeztek, majd június 8-tól a Galéria  biztosított festőállványon és anyaggal dolgoztak mindannyian azonos méretű felületen mindenféle műfaji megkötés nélkül a tematikának megfelelően. Ez az alkotói folyamat a közönség előtt folyt, így lehetővé vállt az idelátogatók számára, hogy belelássanak az alkotói folyamatba, beszélhessenek a művészekkel a festészetről, annak technikai tárházáról. A munkára öt napot biztosítottak, majd ezt követően június 12-től - 22-ig az elkészült alkotásokat bemutatják a Széchenyi téri galériában.
Az elkészült munkákat csütörtökön, 12-én délután 2 órakor bírálja el a zsűri. A művek elbírálásában, a díjak odaítélésében GONDA Tibor Pécs M.J. Város Kulturális Alpolgármestere , JORDÁN Tamás és SIMON István,a POSZT igazgatói valamint TOLVALY Ernő, a PTE Művészeti Kar Festészeti Tanszék vezetője is szerepet vállal. A "festők versenye" során elkészült munkák közül a legjobb hármat díjazzák.

Az ünnepélyes megnyitó és a díjátadás június 12-én , csütörtökön 17 órakor lesz .
Az egész programot részletesen dokumentálják egy kiadványban, melyet már a megnyitón kezükbe foghatnak a résztvevők és a közönség .

Fontos része ennek a programnak, hogy a színházi események idején a résztvevő művészek jelenlétükkel, a közönség előtt való alkotói tevékenységükkel a sokszor kritizált és értékében alábecsült kortárs művészetet népszerűsítsék s természetesen bíztunk abban, hogy sikeres, az európai szellemnek megfelelő programot tudtunk megvalósítani. Nem mellékes az sem, hogy a néhány nap alatt a szimpozion jellegű verseny során fontos kérdéseket tárgyalhatunk meg a mai művészet mindannyiunkat foglalkoztató helyzetéről, problémáiról, de sikereiről is, miközben együtt örülünk az alkotások szépségének.
Az idei év anyagát az elmúlt két év anyagával kiegészítve bemutatják a Nyári Szabadtéri Játékok során, július 2-án a Tettyén is. Az eddigi célok elismerése, hogy a POSZT igazgatói ragaszkodtak ennek a programnak az idei megtartásához is látva az elmúlt években elkészült művek színvonalát. 
A  program végig ingyenesen látogatható a POSZT alatt és azt követően a kiállítás zárásáig. A látogatóknak a bejövetelkor egy u.n. "tombola-jegyet" kapnak minden nap, a megnyitón 3 darab értékesebb és 7 darab kisebb értékű, művészeti katalógusokat tartalmazó csomagot sorsolnak ki.

Ezzel a kiállítással egy időben , de térben elkülönítve KATKÓ Tamás fotóművész és barátai (Szalay Zoltán (60-as, 70-es, 80-as évek) Kenyeres Csilla (2000-től) színházi témájú anyaga is bemutatásra kerül, Egymás nyomában (Három generáció színházi fotói) címmel.

Forrás: Pécsi Galéria

süti beállítások módosítása