Széljegyzet a díjakhoz

Idõugrás. Próbálom utolérni magam. Tegnap éjjel buliztam, csúsznak szét a dolgok. Viszont a zsûri megszülte az eredményt. Róluk még nem is írtam. Öten vannak: Ef Zámbó István, akinek a gyerekei is nagy lelkesedéssel nézték végig az elõadásokat, a Kultúrház aulájában pedig meg lehetett nézni a kiállítását. (A festményeinek egyik visszatérõ motívuma a lejtõn csúszó szennyezõdés.) Molnár Gál Péter, kritikus.

Péterfy Bori, ő énekesként is részt vett a fesztiválon a Krétakör Színész-Tánczenekar három főre redukálódott formációval és a saját együttesével a Péterfy Bori & Love Banddel - éppen most zajlik a koncert az MR2 sátorban. Peer Krisztián, költő és pókerjátékos, akinek el van törve a bokája és az előadásokon kívül a szerelem természetéről, és arról is lehet vele beszélgetni, hogy mi tesz egy koncertet koncertté. (Szerinte nem a zene.) És Vajdai Vilmos, TÁP.

Alapvetően tetszenek a díjak, de van egy-két furcsaság. Örülök a Hunkurunk rendezői díjának (r: Dömötör András) A saját sztorikból összerakott mesélős előadás megérdemli, hogy egy kicsit nagyobb figyelem irányuljon rá. És külön jó, hogy az amatőr csapat egyik színésze az állandóan szotyit köpködő, vidékről jött bunkót játszó, Végh Tibor színészi alakításért kapott díjat. (A legjobb férfi epizód szereplő.) Ő az, aki még sört is hajlandó fizetni a  DJ-nek, hogy valami pörgőset vagy legalább magyart játsszon, hogy a lányok végre riszálhassák magukat, és nem tudja hogy égő úgy jellemezni valamit, hogy sirály.


Jelenet a Budapesti Zsidó Színház Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul c. előadásából 

A legjobb előadás díját a KoMa társulat: Plazmája kapta. Ma délután játszották egy akusztikailag katasztrofális teremben a Kulturális Központban. A székek össze-vissza elszórva a térben, amorf alakzatban, mint egy plazma. A színészek a nézők között játszottak és a testükből csiholtak hangokat. Nem véletlenül kaptak díjat a zenért is. A Tuti rádió két DJ-je (Eötvös András és Jaskó Bálint) a Mohács remix című műsort vezetve showt csinálnak a rádióban és a városban, ők vezetik a műsort és a történet fonalát. A hangjukkal teremtenek figurákat és helyzeteket. Furcsa rontott magyart beszélnek a szereplők a magánhangzóval kezdődő szavak elé is a névelőt tesznek az helyett. Beszédjük elemelődik a realitástól. Április elseje, anyagmozgatás, ufók és számok, kórházban elcserélt gyerekek és anyukák. Mindenki több szerepet játszik, méghozzá jól itt most a két lányt Jelinek Erzsébetet és Lass Beát emelném ki és Zrínyi Gál Vincét, aki megosztott színészi alakítás díjat is kapott.


Jelenet a KoMa társulat: Plazma c. előadásából

A Czukor Show lett (vagy VOLT) a leghatásosabb előadás. A Mónika show-k és Balázs show-k világában előadott Füst Milán Boldogtalanokjából kiinduló előadás profizmusával, és erős színészi alakításaival tényleg hat. Rám legalábbis nagyon. A talk showkat parodizáló előadás meg tudta tartani és újra tudta értelmezni a Füst Milán-i figurák nyomorát és megalázottságát a TV nyilvánossága és a média kegyetlensége által felnagyítva. A legjobb színész elismeréseket az előadás két színésze, a legjobb női alakítás díját Vasvári Emese, ennek férfi párját pedig Anger Zsolt kapta.


Jelenet a Czukor Show c. előadásból

Vasvári Emese fekete ruhás visszafogott szomorú és sokat megélt Nórát alakít az előadás háromnegyedében. Magába zuhanva görnyedten ül a TV stúdió foteljében. Nyelvével kotorászik a szájában, arcát eltorzítja, és nem válaszol a kérdésekre egészen az utolsó nagy kirohanásáig. Az előadás utolsó pillanataiban is új színt tud mutatni a figurából. Anger Zsolt jó, de szerintem Czukor Balázs, a show érzéketlen lenéző, közhelyeket dobáló, és tanácsokat osztogató műsorvezetője legalább annyira megérdemelte volna a színész díjat.

A holland Space Színház: Holland Cunami- drowning in Europe a legjobb interaktív előadás díjat kapta, bármit is jelentsen ez. A színházi áldoku azzal a gondolatkísérlettel játszik el, hogy mi lenne ha Hollandiát elöntené a szökőár és Magyarország fogadná be a tizenhatmillió holland menekültet. Mit kezdene egymással a két nép, tudnának-e együtt élni? Mit gondolunk mi magyarok hollandokról és hogyan képzelnek el ők minket.


Jelenet a Space Színház: Holland Cunami- drowning in Europe c. előadásából

A színpadon Csákányi Eszter olvas föl történeteket az előadást létrehozó holland-magyar házapár (Ardai Petra és Luc van Loo) életéből, amit ők folyamatosan kommentálnak. Sok minden történik egyszerre és egymásután. Ardai Petra holland ételekkel és italokkal kínálja a közönséget. Filmbejátszásokat, interjúrészleteket látunk arról, hogyan beszélnek a megkérdezett hollandok a  magyarokról, és mit mondd egy magyar taxisofőr (Thúróczy Szabolcs alakításában) a holland és a magyar mentalitásról. Nyilatkozik Hajós András a hollandügyi államtitkár is. Folyamatosan keveredik valóság és fikció, képzetek és előítéletek. A nézőket is megkérdezik, mit tudnak, hogyan képzelik az együttélést, sőt a végén meg is szavaztatják, hogy befogadnák-e a menekülteket.

Furcsa, hogy Stefanovics Angéla epizód szerep díjat kapott a Libiomfiban nyújtott Malacka alakításáért, amellyel egész végig a színpadon van. De nem ez a legnagyobb gond. Vége a fesztiválnak.


Sebők Bori 
fotó: daphne 
 

Kapcsolódó cikkek:

- MGP: A VOLT színházi fesztiváljának díjai és indoklásuk
-"zsigeri ugari haveri hungaricum" - VOLT Fesztivál - második nap
- Sztanyiszlavszkij és a külső nemi szervek - VOLT Fesztivál - első nap
- VOLT Színház VAN - Napi TÁPnaplóval


DÍJAZOTTAK

VOLT Fesztivál -Színház

- A legjobb előadás VOLT: KoMa társulat: Plazma
- A leghatásosabb előadás VOLT: Dömötör Tamás: Czukor show
- A legjobb rendezés VOLT: Dömötör Andás, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Budapesti Zsidó Színház
- A legjobb női színész VOLT: Vasvári Emese (Czukor Show)
- A legjobb férfi színész VOLT: Anger Zsolt (Czukor Show) és Zrínyi Gál Vince (KoMa társulat: Plazma)
- A legjobb női epizódszereplő VOLT: Stefanovics Angéla (Libiomfi)
- A legjobb férfi epizódszereplő VOLT: Végh Tibor (Hunkurunk)
- A legjobb társulat VOLT: HoppArt
- A legjobb interaktív előadás VOLT: Space Színház: Holland Cunami
- A legjobb zene VOLT: KoMa társulat - Drowning in Europe

 

süti beállítások módosítása