Utópiák kabaréja

A Groupe Incognito a Strasbourgi Színmûvészeti Iskola növendékeibõl verbuválódott. Utópiák kabaréja címmel júniusban mutatták be elõadásukat Párizsban a Théâtre de la Cité Internationalban.


fotó: Elizabeth Carrechio

A tizenkét tagú csapat előadásaiból az öröm és öröm adás sugárzik. Az egy-egy produkcióra szövetkező, alkalmi, de mégis önállóan működő társulás tagjai különben ott dolgoznak, ahova a szél sodorja őket, amikor nem a saját produkciójukra készülnek, vagy épp azt adják elő. Ami egyben tartja őket, az a vágy, hogy újra és újra találkozzanak tanulóéveik élményével, hangulatával, amikor Jean-Louis Hourdinnel dolgoztak, aki átadta nekik a vándorszínházak ismereteit, elszántságát.  2001 óta rendszeresen jelentkeznek új produkcióval, s a kezdőcsapat tagja ugyan már harmincas éveiket tapossák, mindig vannak újabb, fiatal csatlakozók is.
Mostani előadásuk, az Utópiák kabaréjának kiindulópontja: ha valaki képes a kis álmok megvalósítására, az boldogan él. Ez a Kabaré egymást követő számokból áll: az egyik szereplő fél az álmoktól, a másik elrepül a szerelem világába, a harmadik gyilkos vágyainak univerzumába utazik.... A legképtelenebb barkácsolással teremtenek különös színházi, cirkuszi hangulatot, megidézve a vándorkomédiás társulatok világát is.

Forrás: ITI Magyar Központ

süti beállítások módosítása