Német Színház, Szekszárd

A Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke a sajtó képviselõi elõtt írta alá szerdán Szekszárdon azt a megállapodást, amely a német színház, a Deutsche Bühne Ungarn társulásban való mûködtetésérõl kötöttek.

Puskás Imre, a megyei közgyűlés fideszes elnöke felidézte a közel egy évvel ezelőtti nézetkülönbséget, amely az igazgatóválasztás körül alakult ki, majd a kisebbségi önkormányzat kizárólagos üzemben tartásra irányuló törekvésével folytatódott. Mint mondta, az azóta tartó folyamatos tárgyalások végül sikerre vezettek.

Reményeik szerint a nézetkülönbségek kivédésére létrehozott társulási tanács megszünteti a működési nehézségeket - mondta Puskás Imre.

Heinek Ottó, az országos kisebbségi önkormányzat elnöke úgy fogalmazott, hogy a társulási forma melletti döntés alapvető motívuma a német színház hosszú távú, garanciákkal bíró működtetése volt.

A viták ennek a megállapodásnak az aláírásával lezárulnak, hiszen a társulási törvény is előírja a konszenzus kötelezettségét - jelentette ki.

A megállapodás értelmében szeptember elsejével a két önkormányzat egyenlő létszámban, három-három fővel hozza létre a társulási tanácsot, amelyet a két elnök éves váltásban vezet majd.

Puskás Imre javaslata szerint az első évben Heinek Ottó látja el a tanács elnöki tisztségét, aki ezzel kapcsolatban ismertette, hogy elképzelései szerint a szekszárdi színháznak az eddigi hagyományos feladatok ellátása mellett nagyobb országos megjelenést is szán.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy amennyiben a megyei közgyűlés hozzájárul, a költségvetésben a közös finanszírozás eredményeként megmaradó 21 millió forintot a színház épületének felújítására fordítják.

Forrás: HírExtra/MTI

süti beállítások módosítása