Sátorosünnep-Workshopok

Workshop. Mûhely. Alkotómûhely. Igen, izzasztó melegben is hass-alkoss buli után és elõtt. A Sirály július 26. és augusztus 2. között leköltözik a Mûvészetek Völgyébe - egész pontosan Monostorapátiba - és nyolc napos fesztivált szervez a Marom Budapesttel karöltve. A több mint 100 programot kínáló fesztivál keretében egybek mellett tánc-, színház- és zenei kurzusok is várják a hét minden napján az aktivizálódni vágyókat.

• Tánc kurzus minden nap július 26-augusztus 2. között 10-12 óráig

Dékány Edit
kortárs táncos és koreográfus. Az elmúlt bő évtizedben többek között dolgozott színházi koreográfusként Bodó Viktor, Palucca Shule (Drezda), Léner András, Puskás Tamás rendezéseiben valamint a Baltazár Színház produkciójában, a Kaposvári Csiky Gergely Színházban.
"Egy amolyan belekóstolós kurzusra gondoltam.

A két órás táncórák első felében bemelegítéssel, erősítéssel nyújtással a kondíciónk helyrebillentését céloznánk meg. A második órát improvizatív táncszínházi 'játékokkal' valamint kortárs-moderntánc irányú kombinációk tanulásával töltenénk ki, amelyekből végül a helyi fórumra összeáll egy kis koreografikus bemutató. "

A kényelmes ruha és a megfelelő lábbeli otthon ne maradjon!

• Színház workshop július 26. és augusztus 2. közt 12-18-ig

Andrew Hefler

a Madhouse Theatre Company színésze, alkotója az amerikai és angol hagyományos improvizációs színház rejtelmeibe vezeti be az érdeklődő fiatalokat. Korhatár nincs, szakmai tapasztalat nem szükséges.
"A Színház Sports-tól (amit a híres "Who's Line is it Anyway?" használ) kezdve mesélő és hosszú formátumú rögtönzési színházi technikákon keresztül a játékokig mindennel foglalkozunk majd.
A Cél: Megtanulni és szabadon engedni a belső kreativitást és spontán gondolkodást.

Megismerni magát a színházi hagyományt. A kurzus végén egy-egy előadást tartunk a közönség előtt."

Szász János
filmrendező, színházrendező az elmúlt évtizedekben több munkájával világhírt szerzett.
Az egykori -a Harvard Egyetem, a moszkvai Művész Színház és az American Repertory Theater által közösen működtetett- bostoni művészeti iskola igazgatója a fesztivállátogatókkal osztja meg színházi ismereteit.

A kényelmes ruha és a megfelelő lábbeli otthon ne maradjon!
 

• Zenei workshop minden nap július 27 - augusztus 2. között 14-16 óráig

Párniczky András
a Nigun zenekar alapítója és jazzgitárosa.
Workshopja során az elmúlt években mind külföldön mind hazánkban szerzett klezmer zenei tapasztalatait osztja meg az érdeklődő zenészekkel, a téma és harmónia játékára illetve a zsidó ornamentikára összpontosítva. Ám akiben bátorság és kellő zenei tapasztalat van, bátran improvizálhat...

"Minden nap egy-egy darabbal szeretnék foglakozni, ami reprezentálja a Klezmer zene valamely alap tánc típusát: Bulgar, Chosid'l, Hora valamint Terkish jellegű számokat választok ki. Mindegyikhez megnézzük a hozzá tartozó ritmus képletet, valamint kielemezzük milyen hangi sajátosságokat tartalmaz. Így a összes fontos zsidó zenében előforduló skála (Freygish, Adonoi Molokh, Misheberakh, Magen Avos) és a skála harmónizációk is bemutatásra kerülnek."


Bob Cohen

Bob Cohen
zenész, folklorista, népzenei kutató. Évtizedek óta a jiddis népzene kutatója és művelője július 31-től a klezmer mitológia és a zsidó valóság: A modern zsidó identitásban használt jiddis kultúra címmel folytatja a zenei workshopot.

Hangszered hozd magaddal!

A workshopon a részvétel ingyenes!

Jelentkezni az abajzak@gmail.com (Bajzák Anna) emailcímen ill. a 06204372125-ös számon lehet (KELL!).

 

süti beállítások módosítása