Ezzel az aláírással küldözgette számomra üzeneteit fõpróbákon a nézõtérre. Rövidke kérdések voltak, kicsike papírokon. A színésznõ izgalmáról szóltak, az alakításával, a külsõségekkel, a szereppel kapcsolatban.
Ha a 60-as, 70-es évek színjátszásáról esik szó, a visszaemlékezések alig-alig említik a nevét, holott korának és a Nemzeti Színháznak kiemelkedő egyénisége volt. Nem Major-színészként, hanem Marton Endre sztárjaként aratta sikereit. Éva a Tragédiában, Marilyn Monroe és Charlotte Corday. Mind főszerep, nagy alakítás.
A főiskola után megélt egy mindent elsöprő szerelmet Bessenyei Ferivel.
Élete tele volt rejtélyekkel, titkokkal. Nem hiszem, hogy akad valaki, aki ismeri e titkokat.
A hatvanas évek vége felé színésznő barátnőmmel Párizsba utaztunk. A diáklázadások után mentünk, 70 dollárral vagy talán kicsit többel. Amikor beléptünk szerény szállodai szobánkba, csokoládé és üzenet várt minket Váradi Héditől, aki ösztöndíjjal, tanulmányúton tartózkodott Párizsban. A levélben invitálás, menjünk el hozzá, értünk küldi autóval a tolmácsát. Honnan tudta a szállodánk címét, hogy mikor érkezünk, egy a sok-sok rejtély közül.
Imádtam fotografálni. Mindent megtett a jó kép érdekében. Előadásnapokon már öt órakor az öltözőjében ült. Készült, mint a kisdiák. A smink, a paróka külön szertartás volt. Mindent tudott a színpadi megjelenésről. Így készült a fotografálásra is, akár műteremben, akár az otthonában voltak a felvételek.
|
Amikor A bűnbeesés után Monroeszerepére készült, otthon is Marilyn volt. Mélyen dekoltált ruhákban járt, szőke parókát vett fel, búgó hangon beszélt. Corday Saroltához balettcipőt húzott, a Czillei és a Hunyadiak idején párducmintás ruhába bújt. Fontos volt számára a megjelenés, talán ez adott kapaszkodót a szerepekhez.
A végletek embere volt. Ha kellett, MGP kíséretében indult szánkázni a fényképezés kedvéért.
Egyszer megivott kettesben a férjemmel egy üveg házi főzésű pálinkát, csak azért, hogy közben esetleg hírt kaphasson a szerelméről, aki börtönben ült 56-os forradalmi szerepléséért. Tudta, hogy a férfi börtöntársa kolleginájának férje. Kolléganőjével nem akart beszélni, engem akart rávenni, tudjam meg tőle, esett-e szó róla "odabent".
Érdemtelenül tűnt el a színpadról. A színészsors kegyetlen. Egyik napról a másikra múltak ki feladatai, újakat pedig nem kapott. Nem volt sértődött, csak éppen beteg lett.
Hitt a gyógyulásában, az akkor csodaszernek tartott orvosságban.
Búzát termesztett lakásának teraszán. Maga aratta le, őrölte meg. Ebből készítette ételeit. Megszállott volt, mint mindenben.
Keveset filmezett, alakításait sem őrizhetik videofelvételek.
Már alig-alig emlékezünk rá. Jövőre lenne nyolcvanéves, és már húsz éve, hogy elment.
KÉP ÉS SZÖVEG: KELETI ÉVA
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.