Ígéretes évadkezdet Egerben

Még soha ilyen anyagi biztonságban nem kezdõdött el évad Egerben, mint most - mondta Merczel József, a Heves Megyei Közgyûlés alelnöke. A tavalyinál 27,5 millió forinttal gazdálkodhat több pénzbõl a színház. Az anyagi stabilitás érdekében egy intézményfenntartó társulást hoz létre a két fenntartó: városi és megyei önkormányzat - jelentette be Habis László Eger polgármestere a Gárdonyi Géza Színház évadnyitó társulati ülésén.


Szabó Emília, Zsótér Sándor, Csizmadia Tibor, Ötvös András

Csizmadia Tibor igazgató-főrendező elmondta: a készülő színházi törvény támogatja a tagozati rendszert, ezért új, tánctagozat megalakítását tervezik. A direktor gazdag, változatos évadot ígért: a közönség láthatja Bulgakov: Iván a rettentő című komédiáját, Márton Lászlótól Az Állhatatlant, Chandlertől az Elkéstél, Terry című bűnügyi


 Ötvös András

történetet, Frayn-tól a Vad méz című vígjátékot, a Chicago című musicalt, illetve az Alíz című világsikerű darab egy újabb változatát. Felújítják a Padlást, a Diótörőt pedig táncjáték formájában ajánlják a gyerekeknek. A stúdiószínpadon bemutatják A velencei kalmárt, Visky András: Alkoholisták című zenés performját, valamint egy különleges mozgásszínházat, a Bifidus Essensist. Az elmúlt évadból műsoron marad a Fekete Péter, az Emésztő tűz, illetve a Camille. Bemutatták a társulat új tagjait: Szabó Emília és Ötvös András színművészeket, akiket tavaly már láthatott színpadon az egri közönség, illetve Zsótér Sándort. A Kossuth-díjas rendező Shakespeare Velencei kalmár című darabjával kezdi a munkát Egerben. Az évad újdonságai között említette még Csizmadia Tibor, hogy hosszabb szünet után ismét visszatérnek a hat előadásos bérletekhez. A direktor kifejtette: a szakmai sikerek mellett a társulatnak itt, Egerben kell jó színházat


Szabó Emília

csinálni. Most még fontosabb a színház, mint valaha. A nyelv ápolása és az értékek őrzése mellett képviselnie kell a magyar kultúrát, erősítenie kell a közösségi összetartozást.
A társulat egyperces néma felállással emlékezett meg a közelmúltban nyolcvannyolc éves korában elhunyt Győrváry János színészről, a színház örökös tagjáról.

pcs

 


Zsótér Sándor

BEMUTATÓK
2008/2009

Nagyszínpad

Mihail Bulgakov: IVÁN, A RETTENTŐ 
komédia

Márton László: AZ  ÁLLHATATLAN
történelmi  játék

Raymond Chandler: ELKÉSTÉL, TERRY!
bűnügyi történet

Michael Frayn  VAD MÉZ
vígjáték

Kander - Ebb - Fosse: CHICAGO
vaudeville musical

Roland Schimmelpfennig - Futó Balázs: ALIZ!
Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve alapján


Gyerekeknek

Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A  PADLÁS
      félig mese - félig musical

Pjotr Iljics Csajkovszkij: DIÓTÖRŐ
táncos mesejáték


Stúdiószínpad

William  Shakespeare: A VELENCEI  KALMÁR
romantikus színmű

Visky András: ALKOHOLISTÁK
zenés perform

BIFIDUS ESSENSIS, avagy tűsarkon a téboly
mozgás! - színház

Továbbra is műsoron:

Eisemann -Zágon - Somogyi: FEKETE PÉTER
operett 3 felvonásban

Charlotte Jones: EMÉSZTŐ TŰZ 
színmű két részben 

Nagy András: CAMILLE
egy monológ


Forrás:
Gárdonyi Géza Színház
Fotó: Gál Gábor

süti beállítások módosítása