Új fejezet

Egy jó színháznak úgy kell mûködnie, mint egy könyvtárnak, ahol mindenki megtalálja a maga ízlésének megfelelõt - vallja Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház új direktora. Éppen ezért - ahogy a múlt heti évadnyitó társulati ülésen fogalmazott - kezet nyújt a közönségnek. Ugyanakkor egy lépéssel eléjük is megy, s a már megszokott és megszeretett mûfajok, játékmódok mellett új ízt - napjaink színházi törekvéseit, eredményeit is belecsempészi a színpadi kínálatba.

Bár a nyár a pihenés időszaka a színészek életében, mégsem volt eseménytelen az elmúlt néhány hónap városunk társulata számára. Egerváron, Szegeden és az Udvarszínházban is nagy sikerrel szerepeltek. Az igazi munka azonban augusztus végén, az évadnyitó üléssel kezdődik, melyen ezúttal a márciusban megválasztott direktor köszöntötte az egybegyűlteket. Új korszak veszi kezdetét, mégsem változik semmi - így summázta első kecskeméti évadját Cseke Péter. A társulat ugyanis marad a régi - csak néhány új név szerepel a listán -, ám a teátrum új évadjának szellemiségében és a munkarendben változások várhatók. Tizenhárom új bemutatót láthat a közönség, két darabot pedig továbbra is műsoron tartanak. Kemény menet lesz, ehhez pedig fegyelemre, kitartásra van szükség - hangsúlyozta beszédében Cseke Péter.
- Színvonalas, szakmailag is értékelhető, mindig egy picit a közönség előtt lépkedő színházat szeretnék - nyilatkozta az új színigazgató. Kecskemét nagyon szerencsés helyzetben van, mivel három színjátszó hellyel is rendelkezik. A Nagyszínház tökéletes teret nyújt a klasszikus, jó értelemben vett népszínházi műveknek. A két kisebb színpadon pedig különlegességeket is játszhatunk, mert hiszem, hogy a közönség egy rétege élénken érdeklődik ezek iránt. Emellett a társulat fejlődése szempontjából is fontos, hogy olyan darabokat is műsorra tűzzünk, amelyekkel megismerhetik a 21. század legújabb színházi kihívásait.
A közönség becsalogatására - és nem mellékesen a Megye, valamint a Város támogató kedvének ösztönzésére - Cseke Péter több új kezdeményezéssel készül. Ilyen lesz a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én kezdődő évadnyitó hét, amely többek közt színházbejárásra, jelmez-árverésre, felolvasó estre, illetve operett gálára invitálja a kecskemétieket. Ákos, a "popikon" a Nagyszínpadon ad majd koncertet. Szeptember 21-e az Üzemszínház történetében is új fejezetet nyit: nevét Ruszt József Stúdiószínházra keresztelik át, tisztelgésként a teátrum egykori művészeti vezetője előtt.


Cseke Péter
igazgató

Az első felolvasószínházi előadás a Ruszt József Stúdiószínházban Visky András darabja, a Megöltem az anyámat lesz szeptember 21-én, Cseke Péter rendezésében. Majd a Kamarában Schimmelpfennig: Az állatok birodalma következik, ezt a korábbi igazgató, Bodolay Géza állítja színpadra. A Nagyszínház első premierjére, október 3-ára egy kuriózummal készülnek. Jókai Mór: A komédiás had, avagy a thespis kordéja című, kecskeméti vonatkozású művét mutatják be - ennek olvasópróbái már megkezdődtek, rendezője, Keresztes Attila a kolozsvári színház tagja. Színre kerül a Hajmeresztő az igazgató rendezésében, Garcia Lorca háza c. mozgásszínház, Barta Dóra koreográfiája. A Padlás (a megasztáros Puskás Petivel és a társulatos Simon Boglárkával). Hello, Dolly (Kállai Borival, Oszter Sándorral és Oszter Alexandrával) rendezője, Sorin Militaru, Konstanzából. Pétervári történetek Gogoltól, rendezője Vlad Troickij, Ukrajnából. A Játék a kastélyban, az Eszter hagyatéka Máraitól, az Ágacska, a Holdvilág és utasa, színpadi változat Szerb Antal regényéből, rendezője, Réczei Tamás. A kulcs, melyet maga az író, Forgách András állít színpadra, valamint az Amadeus, Bagó Bertalan színrevitelében. 

Az első társulati ülésen elhangzott, hogy három negyedéves színészpalánta tölti gyakorlatát Kecskeméten, Csémy Balázs, Réti Adrienn, Torkán Nóra, mindannyian Marton László végzős osztályából.

Bera Linda, Kecskeméti Lapok
Forrás: Katona József Színház, Kecskemét

süti beállítások módosítása