Évadnyitó a Jókai Színházban

A Jókai Színház évadnyitóját követõen, egyértelmû konszenzus volt a résztvevõk között. Az ország, mondjuk ki: talán legszegényebb színházában nincs helye a kesergésnek. A színház minden nehézség ellenére friss lendülettel vág neki a munkának, méghozzá ebben az évadban csak magyar szerzõk bemutatóival, formabontó ötletekkel és szakmai megalkuvás nélkül.

Mint azt az ambiciózus igazgató Fekete Péter elmondta, tartozunk a magyar szerzőknek, de nem pénzzel, hanem munkával, odafigyeléssel. A békéscsabai teátrum anyagi helyzete rózsásnak nem mondható, de stabil. Az elmúlt évben végrehajtott jegy és bérletértékesítési változtatás új nézőket hoz a házba, és időarányosan teljesültek az elvárások, ugyanakkor továbbra is ez az a terület, amire a leginkább figyelni kell. Az anyagiaknál időzve, nyáron a színházat jelentős viharkárok érték. Ennek hatására elkerülhetetlenné vált többek közt a tetőtér részbeni átépítése, ahol viszont egy új stúdiószínház kialakítása válik így lehetővé. A munkálatok elkezdődtek, és az év végéig várhatóan többszörösére bővül a játszási lehetőség az Andrássy úti épületben.

A 2008-as évadot Arisztophanész Lüzisztratéja, pontosabban annak Hamvai - Nádasdy átirata nyitja októberben. A színház vezetése a vérhabkönnyű pajzán komédiára Dobó Katát szerződtette címszerepre! A következező bemutató novemberben Czakó Gábor Disznójátéka lesz, Fekete Péter rendezésében. A dolog pikantériája, hogy a premier a csabai kolbászfesztivál idejére esik, és ebben a környezetben kíván szólni minden emberi disznóságunkról vagy éppen állati emberségünkről. A Csínom Palkó című daljátékot harminc éve nem tűzte műsorra magyar színház, pedig a zenéje igazán kiváló. A darabot élő szimfonikus zenekarral, részben kuruckori hangszerekkel, fehér papír díszletek és jelmezek közé, álmodja a rendező, premier december 12-én. Az - egyelőre név nélküli - stúdiószínház műsora Zalán Tibor: Janus Pannonius ősbemutatójával indul útjára.

A színházi évadot szeptember 19-én egy ingyenesen megtekinthető évadnyitó "Falak közé zárt utcaszínház" műsorral kezdi, a kicsiny, de elszánt békés megyei társulat, amelynek eltökélt szándéka, hogy szélesre tárja a színház kapuit, és lehozza a kultúrát az elefántcsonttoronyból.

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

süti beállítások módosítása