Comédie-Française | MC93

A Comédie-Française terve A francia kulturális miniszter asszony Bobignyben tartott október 6-án sajtótájékoztatót és itt jelentette be, hogy a Seine-Saint-Denis-ben lévõ MC93 és a Comédie-Française együttmûködik egymással a jövõben.


Comédie-Française

A Le Monde újságírója szerint kissé szürreális volt ez az esemény, mivel az MC93 igazgatóját, Patrick Sommier-t nem tájékoztatták az állam és a helyi önkormányzat között folyó tárgyalások megkezdéséről. Ráadásul az újságíróknak kiosztott anyagok arról tanúskodnak, hogy a közös gondolkodás igen előrehaladt. A készülő terv az MC93-at a Comédie-
Française második épületeként fogalmazza meg, vagyis a társulat a városban, az ottani iskolákkal, gimnáziumokkal alakít ki kapcsolatot. A tervek szerint a Comédie-Française az MC93 próbatermében 18 órai kezdettel előadásokat tartana egy szűkebb, de hozzájuk közel álló közönségnek

A sajtótájékoztatón Patrick Sommier nyilvánosan kritizálta a módszert, de ugyanakkor azt nyilatkozta, mindent megtesz, hogy együtt dolgozzon Moliere házának jelenlegi igazgatójával, a színésznő - rendezőnő Muriel Mayette-tel.

Forrás: ITI Magyar Központ

süti beállítások módosítása