Gyerekszínházi Portál

Október 18 -án a Gyermekmédia Egyesület rendezésében kedves születésnapi parti zajlott az Európa hajón. HALÁSZ JUDITOT köszöntötték a gyerekek.

Ezzel párhuzamosan felnőtt tanácskozás is zajlott, szó szerint a gyerekek feje felett, ahol felelős felnőttek próbáltak megegyezni arról, mit is kellene tenni, hogy a médiában több gyerekeknek szóló valódi érték, több arra érdemes gyerek, és több a gyerekek érdekeit védő műsor jelenjen meg. Ma, amikor a legnépszerűbb gyerek a "kis Lüszi" aki, ki tudja hogyan keveredett a pillanat sztárok közé, sok felemelőt nem hallottuk a tanácskozás résztvevőitől, de a tanácskozás végén, már nem hivatalos körülmények között abban megegyeztek, hogy nem szabad másokra, hivatalokra, politikára várni, felelőssé lehet tenni elkent pályázatokat, furán elosztott pénzeket, felelőtlen média vezetőket, de aki tudja, tegye a dolgát a maga területén. Éppen a Gyerekszínházi Portál kapcsán hangzott el példaként, hogy lám a gyerekszínházi területen semmi pénzből, lelkes alkotó művészek szenvedélyéből mennyi érték születik. Nem vádolnak, nem várnak, teszik a dolgukat. Mindig elfelejtjük, hogy a médián kívül is van világ. Azért jó lenne, ha ez a világ beköltözne a médiába is.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKHEZ>>>

ELŐADÁSOK
Újabb bemutatók /hogy a fent írtakat bizonyítsuk, lám a gyerekszínházi területen dolgozók teszik a dolgukat nem sírnak /vagy sírnak, mert azt kell/ de érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal rukkolnak elő./ /
Aliz - nemcsak, sőt nem is kisgyerekeknek szól az előadás. A közkedvelt ALIZ CSODAORSZÁGBAN története ihlette Dömötör Andrást, hogy követtesse a fehér nyulat az egyre divatosabb beavató színház formában az egri Gárdonyi Géza Színházban. A 3 kismalac klasszikus meséjét, a kicsiknek játsszák, soha el nem évülő tanulsággal a pécsi Bóbita nézői. A mesés kelet Aladdin repülőszőnyegén érkezik a Harlekinbe, míg a Bóbita másik bemutatója Markalfot, az álmok urát hozza elénk. Hogy ki is Markalf? Az ajánló cikk linkjei alapján utánanézhető. Megismerésre érdemes személyiség.

Mi, szemüvegesek Siófokon és a Fehérvári úton is színre kerül Lakner Bácsi Gyerekszínházának előadásában. A Mi, szemüvegesek Fehér Klára pöttyös regénye a hatvanas évekből, de a mai kiskamasz nézők, olvasók ugyanúgy megértik, hogy nem a szemüveg számit, hanem, hogy megyünk e a hangadók után gondolkodás nélkül, vagy szembeszállva, felvesszük a szemüveget...

A GRIFF Bábszínház Zalaegerszegen Kukacmatyit mutatja be.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKHEZ >>>

süti beállítások módosítása