A Magyar Operett Napja

Az operett sztárjai közösen ünnepelték meg a Magyar Operett Napját 2008. október 24-én este a Budapesti Operettszínházban. A nagyszabású gálaesten adták át az ilyenkor már hagyományos díjakat, elismeréseket.

Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla és Johann Strauss legismertebb dalaival ünnepelt a Budapesti Operettszínház sztárcsapata 2008. október 24-én. Hat esztendeje hagyomány ugyanis, hogy Lehár Ferenc halálának, s Kálmán Imre születésének évfordulóján ünneplik a magyar operettet: 2002 óta hivatalosan a Magyar Operett Napja október 24.

A Nagymező utcai teátrumban az esten részletek hangzottak el a nemrégiben hatalmas sikerrel felújított Csárdáskirálynő előadásból, mely turnéjáról, Tokió, Róma, München, Salzburg és Prága után tért vissza ismét a magyar fővárosba, a Pesti Broadway-re. A közönség egyveleget hallhatott A Bajadérból is, valamint az összes ismert sláger felhangzott a Marica grófnőből is. Az Operettszínház sztárcsapata részleteket mutatott be A víg özvegy és a Dr. Bőregér című sikerprodukciókból is.

Az est folyamán a teátrum összes operett-sztárja színpadra lépett, a többi között táncolt-énekelt Oszvald Marika, Kállay Bori, Kékkovács Mara, Szendy Szilvi, Lukács Anita, Sáfár Mónika, Peller Anna, Bódi Barbara, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Peller Károly, Szabó Dávid, Kerényi Miklós Máté, Csonka András, aki vezette is a műsort, valamint vendégként Németh Anikó és Mága Zoltán.

Hagyomány már, hogy ezen az estén adják át a Budapesti Operettszínház elismeréseit. Idén Az Év Operett Színésze díjat a legutóbb A Csárdáskirálynő Edvinjeként bemutatkozott Vadász Zsolt, Az Év Musical Színész díjat pedig Vágó Bernadett vehette át, aki a múlt heti premieren a világ első worldmusicaljében, a Szentivánéji álomban Hermiaként volt látható. A fiatal tehetségeknek járó Marsallbot-díjat Kerényi Miklós Máté érdemelte ki - ő Puck szerepében látható Szakcsi-MP Sziámi-KeroŽ művében. Az Életműdíjat Kállay Bori kapta, aki ebben az évadban lépett először színpadra az Operettszínházban: A Csárdáskirálynőben Anhilte szerepében látható. A Bársony Rózsi emlékgyűrűt ezúttal Peller Anna ujjára húzta a Budapesti Operettszínház főrendezője, Béres Attila. Az Év Operett és Musical Színésze elismerést Sárdi Mihály ügyvezető igazgató és Makláry László zeneigazgató adta át, a Marsallbotot pedig a tavalyi elismert, Szabó Dávid. Az Életműdíjat - hagyományosan - a Magyar Operett Napja kezdeményezője, Éliás Tibor, a Musica Hungarica Kiadó igazgatója nyújtotta át.

Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása