Beavató színház

2008. november 5-én szerdán 16.30-tól a Tudattalan címû Duda Éva-Juronics Tamás darab kapcsán tart Beavató színházat a Szegedi Kortárs Balett a szegedi Kisszínházban.


Jelenet Duda Éva-Juronics Tamás: Tudattalan című c. előadásából

A tavalyi évad egyik legnagyobb visszhangot keltett eseménye feltétlenül az a kezdeményezés volt, mely most már hagyománnyá vált a Szegedi Kortárs Balett repertoárjában.

A Beavató színház voltaképp egy magyarázó /tanító /nevelő és egyben szórakoztató előadás, amely általában egy darabhoz kapcsolódik. Célja, hogy a fiatalságot- gimnazista, egyetemista korosztályt- a színház, a tánc szeretetére tanítsa. Juronics Tamás szuggesztív személyisége, közvetlen stílusa óriási sikerre vitte ezeket az estéket, melyeken a neves színházi szakember a "legtitkosabb kulisszák" mögé is bepillantást engedett a diákoknak: megmutatta, hogyan zajlik a reggeli tréning, miként koreografál, dolgozik táncosaival és adott produkcióban hogyan fogalmazza meg, álmodja tánclépésekbe mondanivalóját. A Beavató színházi estek szervezése mára ott tart, hogy például a háromszáz fős szegedi kisszínházi nézőtér másfél fél nap alatt előre megtelik. Az iskolaigazgatók, pedagógusok, nevelők rendkívül fontosnak és hatékonynak tartják a diákok "színházi beavatását", tapasztalataik szerint a fiatalok gondolkodásmódjára, viselkedéskultúrájára nagy hatással vannak a Szegedi Kortárs Balettel töltött közös interaktív esték, melyeket az együttes fellépési díj nélkül biztosít a tanulók számára. November 5-én szerdán 16.30-tól a Tudattalan című Duda Éva-Juronics Tamás darab kapcsán tart Beavató színházat az együttes a szegedi Kisszínházban.


Jelenet Duda Éva-Juronics Tamás: Tudattalan című c. előadásából

Az óriási érdeklődésre tekintettel természetesen tovább folytatódik a sorozat, következő alkalommal a Szegedi Kortárs Balett legújabb, Lendvay: A mennyei város és Sztravinszkij -Ramuz: A katona története című bemutatója kapcsán nemcsak a diákokat, hanem- a korábbi gyakorlathoz híven- a többi kedves nézőt is "beavatja" Juronics Tamás.

Forrás: Szegedi Kortárs Balett

süti beállítások módosítása