A padlás

Presser Gábor-Horváth Péter-Sztevanovity Dusán: A padlás címû elõadását mutatták be szombaton a kecskeméti Katona József Színházban. A népszerû musical Réczei Tamás rendezésében került színre.

1988 óta játssza a Vígszínház A padlás c. mesemusicalt Presser Gábor csodálatos dalaival.  A Rádiós, Süni és társaik szívmelengető, megindító története már eddig is rengeteg gyereknek (és felnőttnek) nyújtott felejthetetlen élményt.
Négy eltévedt, elveszett, eltávozott mesehős keresi az "örökre szépek" csillagát, azt a "távoli tájat, hol az elveszett játékok életre kelnek". Remélik, hogy a Rádiós, a maga amatőr eszközeivel, összekötetésben áll a csillagokkal, és segít nekik eljutni oda, vagy üzenni a Révésznek, hogy jöhet értük, s "utána repülünk".

Természetesen, még ezen a Padláson is vannak akik nem segítenek szívesen, sőt, inkább akadályozzák a boldogulást. Itt van például Témüller a házból, aki azt hiszi, hogy csakis "övé a pálya".
A kecskeméti előadás alkotói a Kecskemétfilm KFT. meseszerető munkatársaival összefogva, együttesen alakítják ki az előadás képi világát, animációs technikáját.
Rádiós szerepére Puskás Pétert, a Megasztárból megismert énekest nyerte meg a színház.
Süniként Simon Boglárkát láthatja a közönség, aki a Társulat című sorozatban tűnt fel.

Presser Gábor-Horváth Péter-Sztevanovity Dusán
A padlás
(félig mese-félig musical)

RÁDIÓS: Puskás Péter
SÜNI: Simon Boglárka /Mihály Dóra
HERCEG: Csémy Balázs eh.
KÖLYÖK: Wégner Judit
MEGLÖKŐ: Széplaky Géza
LÁMPÁS: Szokolai Péter
BARRABÁS/RÉVÉSZ: Pál Attila
MAMÓKA: Csombor Teréz
TÉMÜLLER: Sirkó László
DETEKTÍV: Fazakas Géza
ÜTEG: Kertész Richárd
ROBINSON: Tóth Mihály

Díszlet-és jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus: Vági Bence
Zenei vezető: Látó Richárd  
Zenei asszisztens: Dömötör Zsuzsa
Animáció: Horváth Mari és Ballai Tóth Roland
Ügyelő: Sipos Richárd
Súgó: Sirkó Anna
A rendező munkatársa: Turi Gábor

Rendező: Réczei Tamás

Bemutató: 2008. november 8-án, szombaton 19.00 órakor a Nagyszínházban

További előadások novemberben:
2008. november 12. szerda, 17.00 h
2008. november 18. kedd, 15.00 h
2008. november 30. vasárnap, 11.00 h

Fotók: Walter Péter
Forrás:
Kecskeméti Katona József Színház
          

süti beállítások módosítása