Új musicalbemutatók

Prága színházi életének "legfoglalkoztatottabb" mûfaja a musical. Alig telik el olyan hónap, hogy az egyre inkább szaporodó zenés színházak ne mutatnának be új darabot. Közülük is kiemelt helyet foglal el a közelmúltban bemutatott két új cseh és egy amerikai musical.


Jelenet a Němcová c. előadásból

A Ta Fantastika Színház évente több új musicalbemutatót is tart, s Michal Pavlíček mellett, akinek három musicaljét is játssza a színház (Excalibur, Dorian Gray arcképe, A kaméliás hölgy) felsorakozott a musicalszerzőként most debütáló Václav NOID Bárta, aki a feleségét, Lucie Bílát lepte meg a Němcová c. darabbal. "Ha Němcová ma élne, valószínűleg rockcsillag lenne" - írja a műsorfüzetben az előadás rendezője Jiří Pokorný, aki nem hagyományos, operettmázzal bevont, szirupos amerikai löttyöt tálalt elénk, hanem sokkal inkább a rockopera jegyeit magán viselő három és fél órás, balladisztikus hangvételű előadást, amelyből megismerhetünk egy rendkívüli sorsot egy rendkívüli popcsillag tolmácsolásában.


Jelenet a Němcová c. előadásból

Božena Němcová (1820-1862) a cseh irodalom egyik emblematikus figurája, akinek az élete közel sem volt fenékig tejfel, s akiről ma nyugodtan állíthatnák feministák, hogy az emancipáció korabeli csehországi élharcosa volt. Már a születésének körülményei sem voltak tisztázottak, ugyanis szerelemgyerek volt, s ereiben nemesi vér is csordogált. Házassága Josef Němeccel, aki abban a korban igen művelt férfinak számított, korántsem volt problémamentes, s Němcovát többször is hírbe hozzák. Imádott fia halála után 1853-ban írja meg a Nagyanyót, generációk letehetetlen könyvét, amelyet az elmúlt alig másfél évszázad alatt 22 nyelvre fordítottak le.


Jelenet a Němcová c. előadásból

Jiří Pokorný látomásos előadása, amely mintegy fordított időrendi sorrendben visszafelé pörgeti az idő kerekét, nem kizárólag az életrajzi adatokra épít, hanem egy kivételes sorsú nőnek a belső lelki világát, gondolkodási és érzelmi mechanizmusát próbálja feltárni. Az előadásban névleg csak a férj (Kamil Střihavka) jelenik meg Němcová mellett, a többiek névtelenül teljesítik be az írónő sorsát. Lucie Bílát sokszor láttuk már őrületes energiákat mozgósítani, de még soha nem forrt egybe annyira egy-egy szereppel, mint most. Němcová én vagyok - nyugodtan kijelenthetné magáról. De ő Carmen is, az andalúz cigánylány, akit annak idején Prosper Mérimée teremtett meg, majd Bizet operája után Frank Wildhorn álmodott musicalszínpadra. Wildhorn, az amerikaiak Karel Svobodája a Jekyll és Hyde c. darabjával tette le a névjegyét ebben a műfajban, s amíg Budapesten Rudolf trónörökössel hódít, a prágai Karlín Színházban egy klasszikus modernizálásával próbálkozik. Lucie Bílá mellett itt is láthatjuk Václav NOID Bártát, de Dasha, Marta Poulíčková, Peter Strenáčik, Robert Jícha és Martin Pošta is fontosabb feladathoz jut.


Jelenet a a Vágy (Touha) c. előadásból

Azt mondják, hogy kétszer nem lehet ugyabba a folyóba lépni, mégis erre tesz kísérletet Mirjam és Daniel Landa, amikor a tavaly bemutatott Kvaska c., nagy közönségsikerrel játszott zenés filmjüket színpadra adaptálták. A filmbe annak idején Mirjam Landa saját tapasztalatait és kalandjait építette be, ugyanis a történet egy színházi próbafolyamat során játszódik. Egy börtönből megszökött fiatalember jelentkezik a Kalich Színház új musicaljének a castingjára, s némi szerencsével és rafinériával amolyan helyettesként be is kerül a stábba. Sőt még a musical sztárjának, a neves musicalsztárnak, Karin Lippertnek a kegyeibe és ölébe is beférkőzik. A bemutató előtti napon derül ki, hogy ki is ő tulajdonképpen, de a pénz itt is mindenek felett, a bemutató nem maradhat el. Nagyjából a Vágy (Touha) címre keresztelt színpadi változat is hű marad az eredeti történethez, s a szereplők jelentős része is átsétál a filmvászonról a színpadra, csak valahogy a film karcos társadalomrajza nem vánszorog át, s egy igencsak felhígított amerikai musicalstoryt kapunk egy-két új Landa slágerrel megfűszerezve.


Jelenet a a Vágy (Touha) c. előadásból

Amíg a film egy színház a színházban szituációt imitál, s belakja a Kalich Színházat, a musicalváltozat megreked a szigorúan vett parányi színpadon, s ez a zsúfoltság nem tesz jót a történetmesélésnek, s mindössze egy-két mellékszereplő (Radka Fišarová, Martin Pešek) kap egy-egy jelenetnyi, jutalomjátéknyi falatot. A közönség persze így is hálás, hiszen olyan sztárokat láthat testközelben, mint Lucie Vondráčková, Jiří Korn, Rudolf Hrušinský vagy Roman Pomajbo.


Jelenet a a Vágy (Touha) c. előadásból

A Kalich Színház a nagy sikerre való tekintettel felújította régebbi sikerdarabjait is, így a közönség ismét láthatja Daniel Landa két kultikus musicaljét, a Patkányirtót (Krysař) és a Titkot valamint Ledecký Hamletjét is. S közben már készülnek az új darabok is, a Kalichban tavasszal mutatják be Ondřej Soukup és Gábina Osvaldová Robin Hood történetét megelevenítő zenedarabját, a Broadway Színház pedig Michal David és Josef Bohouš új musicaljét, a Mona Lisát készíti elő, amelynek a rendezője Jozef Bednárik lesz. A Hybernia Színház, amely tavalyelőtt Karel Svoboda musicaljét, a Gólemet mutatta be, s játssza azóta is nagy sikerrel, švejk történetét eleveníti meg, s eljut Prágába az Uherské Hradište-i Színházban most bemutatott Adela még nem vacsorázott c. klasszikus filmparódiából készült musical is.

Juhász Dósa János
Pavel Hejný (Němcová) és Richard Kocourek (Touha) felvételei 
Forrás: Új Szó, Pozsony

süti beállítások módosítása