Operaverseny - díjazottak

Hétfõ este, a Mezzo Televízió élõben közvetítette Szegedrõl az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval több, mint két hete tartó döntõjének gála elõadását. Harminckilenc ország közel ötven millió komolyzene szeretõ nézõje izgulhatta végig, hogy ki lesz 2008 legjobb opera elõadója.

A hat fős nemzetközi zsűri, a legjobb női előadó díját a horvát Janja Vuleticnek ítélte, ki a lengyel Balti Opera Lukrécia meggyalázása című produkciójában Lukréciát, Collatinus feleségét alakította, Telihay Péter rendezésében. A legjobb férfi előadó díját az amerikai Adam Diegelnek nyújtották át, ki a Szegedi Nemzeti Színház produkciójában, a német Michael Sturm rendezte Adriana Lecouvreurben Maurizio szerepét énekelte. A verseny két győztese felkérést kap egy-egy önálló est létrehozására. A produkció a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán kerül bemutatásra és felvételre 2009. augusztus 21-én, majd sugárzásra a Mezzo Televízióban.

Az operaverseny döntője alatt a világ minden tájáról érkeztek szavazatok a két közönségdíjra. A nézők szavazatai alapján a legjobb produkció díját a New York-i Dicapo Opera előadása, az Alföldi Róbert rendezte Salemi boszorkányok kapta, míg Raoul opera címszerepében feltűnt lengyel Marcin Habela érdemelte ki a legjobb előadó közönségdíját. A díjakat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra készítette Nagy Márta és Czakó Zsolt tervei alapján.

Az Armel Produkció, együttműködve Európa legrangosabb jazz, komolyzenei és opera-csatornájával, a Mezzo Televízióval, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal és a fesztivál rezidens zenekarával és zeneszakmai partnerével, a Pannon Filharmonikusokkal, új operaversenyt és fesztivált alapított. Azzal a nem titkolt céllal, hogy új és klasszikus művekkel, friss és már ismert tehetségekkel fedezzük fel újra az opera műfaját és színpadi hagyományait. Közel egy éve tartó rangos verseny döntőjére Magyarországon, a Szegedi Nemzeti Színházban került sor. 2007-ben 23 országból 350 énekes jelentkezett az öt helyszínen az első forduló megmérettetéseire. Összesen 77 versenyző jutott be a második fordulóba. A második forduló a fesztivál helyszínén, Szegeden zajlott, ahol a produkciók rendezői válogatták ki az egyes produkciók végleges szereposztásait, vagyis a döntőbe kerülő húsz versenyzőt.

Hiánypótló kezdeményezés született, hiszen a szokásos opera- vagy énekfesztiváloktól eltérően, itt nem a hasonlóságot, hanem az eredetiséget és a kreativitást állították középpontba. Két hét alatt öt ország meghatározó Operaháza mutatta be előadásait november 3 és 17 között a verseny döntőjén, a harmadik fordulóban. New York-i Dicapo Opera Theatre-ben Alföldi Róbert rendezte Robert Ward: A Salemi boszorkányok című operáját. Rennes-i Operában Balázs Zoltán állította színpadra Marschner Vámpírját, míg Telihay Péter a lengyelországi Balti Operában Britten: Lukrécia meggyalázását vitte színre. A Brémai Színház ősbemutatóját, a Raoul Wallenberg életéről szóló Raoul című operát Julia Haebler rendezte, míg Cilea művét, az Adriana Lecouvreur-t Michael Sturm állította színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az operaverseny előzményeként a Mezzo Televízió minden partner operaházról bemutató filmet és a produkciókról rövid festival cardjait is sugározta. A döntő minden előadását kétszer láthatták a Mezzo nézői. A gálát a Magyar Televízió egyes csatornája szombaton 20.15-től sugározza felvételről.

Győztesekről:

JANJA VULETIC (Horvátország) • Lucretia (mezzoszoprán)
A horvát mezzoszoprán a Bécsi Zeneakadémián végzett. Főbb szerepei: Cherubino, Orlofsky, Hänsel, Olga (Anyegin), Idamante; fellépett a Barcelonai Liceu-ban, a Zürichi Operában, Genovában, Brüsszelben, Karlsruhéban. A 2005-ös bécsi Belvedere Nemzetközi Énekversenyen hat díjat nyert, többek között I. helyezést operett és II. helyezést opera kategóriában.

ADAM DIEGEL (USA) • Maurizio (tenor)
A tenorista a Yale Egyetem zeneművészeti szakán és a Memphisi Egyetem énekszakán végzett. Főbb szerepei: Alfredo, Cavaradossi, Pinkerton, Rodolfo; fellépett a New York City Operában, a Memphis Operában, a Princeton Festival Operában. Több amerikai nemzeti énekverseny első helyezettje.


MARCIN HABELA (Lengyelország) • Raoul (bariton)
A lengyel operaénekes Párizsban és Marseilles-ben tanult, a párizsi UFAM Nemzetközi énekverseny első díjasa volt. Főbb szerepei: Don Alfonso, Figaro, Sharpless, Ford, Demetrius, Almaviva gróf, Marcello, Anyegin. Fellépett - többek között - a párizsi Théâtre du Châteletben, a párizsi Salle Pleyelben, a Lyoni Nemzeti Operában, Marseilles-ben, Frankfurtban, Wiesbadenben.


Zsűri tagjai:

Kamara I.

Anatolij Alekszandrovics Vasziljev • a zsüri elnöke
Világhírű orosz színházrendező, a vezető kortárs színpadi direktorok egyike. A moszkvai Drámai Művészet Iskolája színház vezetője és a Lyon-i egyetem drámaprofesszora. A Szovjetunióban született 1942. május 4-én. Miután elvégezte a Rosztovi Állami Egyetem kémia szakát, 1973-ban a Drámai Művészetek Állami Intézetében (GITIS) végzett rendező szakon. A világhírű Drámai Művészet Iskoláját 1987-ben alapította. A társulat bejárta a világot, számos más nagyváros közt megfordult Berlinben, Belgrádban, Brüsszelben, Budapesten, Helsinkiben, Londonban, Münchenben, Párizsban, Rómában, Rotterdamban, és Stuttgartban.

Marton Éva • Egyetemi tanár, operaénekes
Kossuth-díjas, Bartók és Pásztory Díjas előadóművész, a Bécsi Operaház magánénekese és Örökös tagja, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára. Marton Éva a világ egyik legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője. Széleskörű repertoárja szinte egyedülálló, a Verdi, Puccini, R. Strauss, Wagner szerepek mellett otthon van a verismo - Giordano, Ponchielli - világában is. A lírai szoprán Marton Évából az évek folyamán következetes munkával fejlődött ki korunk egyik legnagyobb drámai szopránja, aki immár több mint 30 éve a világ legjobbjaihoz tartozik.


Philip de la Croix • Újságíró, zenekritikus, író, 2007 óta a Mezzo Televízió igazgatója.
Filozófiai és zenetudományi tanulmányai után 1981-től független helyi rádióknál kezdte karrierjét, majd a főbb rádióállomásokhoz került (France Inter, France Musique, Europe1). Mindemellett olyan újságokba publikált, mint a Le Monde, L’Express és Le Journal du dimanche. A Mezzo Televízióval (régebben Muzzik csatorna) 1995-ös alapítása óta kapcsolatban áll. Az ECM New Series lemezkiadót vezette 1990 és 1996 között, majd 2002-ről az Amerikai Irodalmi Fesztivál és 2004-től a Prima la Musica produkciós iroda igazgatója.

Kamara II.

Michael Capasso • A New York-i Dicapo Opera igazgatója
New York harmadik legnagyobb professzionális operatársulata, a Dicapo Opera társalapítója és igazgatója. Számtalan operát rendezett a Dicapo-ban és más helyi társulatoknál. Az invenciózus vezetési stílusáról is híres Michael Capasso, a National Lyric Opera alapítója, mely az amerikai északkeleten ezreknek mutat be teljes opera előadásokat, emellett létrehozta a Dicapo Scenic-et, mely díszleteket kölcsönöz más opera társulatok számára. Capasso televíziós munkái az NBC Today Show és az A&E adó Biography műsorában voltak láthatók.

Jerzy Snakowski • A Balti Opera igazgatóhelyettese
Karrierjét a gdyniai zenei színházban (Teatr Muzyczny) kezdte, mint dramaturg, majd a Balti Operában produkciós menedzserként és menedzser asszisztensként dolgozott. A gdańsk-i Stanisław Moniuszko Zeneakadémia és a gdańsk-i Egyetem tanára, hol opera színház történetet tanít. Számos színházi forgatókönyv, több gyermeknek szóló oktató darab szerzője.

Alain Surrans • A Rennes-i Opera igazgatója
A Lille-i származású Allain Surrans zene- és művészettörténészként végzett. Maurice Fleuret munkatársaként dolgozott a Festival de Lille-ben, majd a Kulturális Minisztériumban folytatta karrierjét. Később igazgatója a Festival de Lille-nek (1988), a l'association Ile de France Opéra et Ballet-nek (1989-1993). 2005 óta igazgatója az Opéra de Rennes-nek.

A zsűri szerkezete és szabályzata

Az operaverseny döntőjén, Szegeden a verseny második fordulóját követően főszerepet kapott énekesek versenyeznek a fődíjakért. Az énekesek szereplését két testületből álló zsűri bírálja el. A döntőt záró Gála alkalmával - melyet a Mezzo Televízió élőben közvetít, a Magyar Televízió segítségével - két díj kerül átadásra, a Legjobb Női Operaelőadó díja, és a Legjobb Férfi Operaelőadó díja.

A verseny két győztese felkérést kap egy önálló, válogatásokból álló műsor forgatására, különböző operai szerepekből. A produkció a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán kerül bemutatásra és felvételre, majd sugárzásra a Mezzo Televízióban.

A zsűri két testülete két kamara módjára működik, azzal a különbséggel, hogy a Kamara I. a végső döntéshozatalban nagyobb súlyt kap.

• Kamara I.: a Mezzo Televízió igazgatója, egy nemzetközi hírű énekes és egy nemzetközi hírű rendező.

• Kamara II.: a meghívott operaházak igazgatóiból/képviselőiből áll, maximum 3 tagja van. Mindkét testület pontozással értékeli a versenyzők produkcióját.

Pontozás rendszere:

• az utolsó előadást követően minden tag önállóan kialakítja véleménye szerint a versenyzők sorrendjét. Ez a női opera előadók esetében 9 fokozatot jelent, a férfi operaelőadók esetében 10-et. A sorrendben nem lehet holtverseny.

• Kamara I.: a tagok sorrendjéből számolt pontszámokat minden operaelőadóra összesítik, és megszorozzák 2-vel.

• Kamara II.: a tagok sorrendjéből számolt pontszámokat minden operaelőadóra összesítik.

• Zsűri elnök: a zsűri elnöke által megjelölt sorrendből számolt pontszámokat minden operaelőadóra összesítik, és megszorozzák 3-mal.

Mindkét díj esetében az a versenyző nyer, aki összesen a legmagasabb pontszámot kapja.

Amennyiben a pontszámok összesítése során pontegyenlőség alakulna ki az első helyen, a Kamara I. 3 tagja többségi döntést hoz a nyertes személyét illetően.

Forrás: Operaverseny és Fesztivál

süti beállítások módosítása