Epres Attila kapta

Kedden este adták át huszonkettedik alkalommal a Vígszínházban a színésznõrõl elnevezett Ruttkai-emlékgyûrût. Az elismerésben az a mûvész részesül, akit a színház társulata titkos szavazással arra méltónak talál. Ebben az évadban Epres Attila vehette át az elismerést. Tavaly Danis Lídia kapta a díjat.

A Vígszínházban 1987 óta hagyomány, hogy karácsony és szilveszter között átadják a színésznő lánya, Gábor Júlia által alapított Ruttkai Éva-emlékdíjat. Tavaly a Vígszínház fiatal művésze, Danis Lídia kapta meg az elismerést. Az előző évekhez hasonlóan, szoros versenyben nyert a fiatal színésznő.

Minden évben nagy kérdés, hogy lesz-e olyan művész, aki másodjára is megkapja az elismerést. Eddig ez csak egyetlen művésznek sikerült, aki nem is kétszer, hanem háromszor kapta meg a Ruttkai-gyűrűt. Börcsök Enikő először 1998-ban, majd 2000-ben, utoljára pedig 2005-ben kapta meg az emlékdíjat.

Ruttkai Éva december 31-én lenne 81 éves. A Kossuth-díjas színésznő Russ Éva néven, 1927. december 31-én született Budapesten. Még nem volt hároméves, amikor először szerepelt színpadon. 1945-ben szerződött a Vígszínházhoz, és három hónappal később Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében debütált, a beteg Tolnay Klári helyére beugorva. 1948-tól 1951-ig a Nemzeti Színházban játszott. 1951-ben visszatért a Vígszínházhoz (akkor hivatalosan a Magyar Néphadsereg Színháza), amelynek haláláig, 1986-ig tagja maradt. Négy évtizedet átívelő pályája során egyike volt a legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Klasszikus és modern, hazai és külföldi tragédiákban és vígjátékokban, szinte minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott. Több mint félszáz filmszerepben is bizonyította, hogy nemcsak a színpadon képes csodákra.

Gábor Miklóssal 1950-ben kötött házasságot. Latinovits Zoltánnal 1960-ban találkoztak, és a színészlegenda 1976-ban bekövetkezett haláláig együtt éltek. Ruttkai Éva 1986. szeptember 27-én hunyt el. A színésznő sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

(FH)

süti beállítások módosítása