A függöny felgördül

A színház kétezer éves története során volt templom, iskola, kupleráj, szellemi mûhely. Istenek, királyok, egyházi személyek, szellemóriások és õrült különcök szócsöve.  A színház volt ünnep volt  és áhítat - máskor viszont botrány és üldözés.  A színház alakult, formálódott, összement és óriásira nõtt, otthonra lelt kocsmák hátsó udvarában, szekerek ponyvája alatt és cifra palotákban: egyvalami azonban ugyanaz maradt - a színházhoz közönség kellett...

A színház barátait egy több, mint két évezredet felölelő időutazásra hívjuk, melynek során a részvevő bepillantást nyerhet a mindenkori kulisszák mögé, sőt, még azon is túlra: megtudhatja, milyen eszmék, ideálok mozgatták az egyes korok színházait, milyen darabokhoz volt kegyes a közönség, kiknek kedvezett a hatalom és kik azok a szerzők, akiket csak az utókor emelt piedesztálra.  Szó esik színészi módszerekről, filozófiáról, építészetről, zenéről, táncról, egyszóval mindarról, ami ebben az összetett, nagy múlttal rendelkező művészeti ág kohójában csodálatos egésszé kovácsolódott.

A Budapesti Művelődési Központban 2009. január végétől május végéig tartó, kéthetenként jelentkező sorozatot Wiegmann Alfréd rendező vezeti.

A FÜGGÖNY FELGÖRDÜL - Színháztörténeti sorozat 2009
Budapesti Művelődési Központ
2009. január 20-május 26.

Program:

január 20. 17.30
Thespis kordélyán, avagy színház kecskebőrbe bújva.
A görög és római színház. Deus ex machina. Tragikus triász, Arisztophanész, Plautus.

február 3. 17.30
"A pokolhoz a szurkot a szuroköntők adják."
A középkori színház. Passió, miraculum, moralitás.

február 17. 17.30
Totus mundus agit histrionem, avagy színház az egész világ! Erzsébet-kori színjátszás. Globe Színház. Shakespeare munkássága.

március 3. 17.30
Becsület és árulás. Spanyol barokk színház, corall színpad. Lope de Vega, Calderon.

március 17. 17.30
Színház a labdaházban. Francia klasszicista színjátszás. Corneille, Racine, Moliere.

március 31. 17.30
"Ha szólnék a pillanathoz..." A német felvilágosodás, Sturm und Drang, Schiller és Goethe.

április 14. 17.30
"...mi szép a mi feladatunk!" A magyar színjátszás kezdete és a magyar dráma kibontakozása.
Csokonai, Vörösmarty, Szigligeti, Katona József, Madách Imre.

április 28. 17.30
"Babaház", avagy a messze hangzó ajtócsapódás.
Meiningenizmus. Ibsen.

május 12. 17.30
A megölt kanári, avagy a negyedik fal leomlik.
Naturalizmus. Strindberg, Hauptmann.

május 26. 17.30
"A színházba belépni csak levetett cipőben szabad."  Sztanyiszlavszkij munkássága. Csehov. Abszurd színház.

----

Előadó: Wiegmann Alfréd rendező
Belépődíj: 500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 350 Ft

Budapesti Művelődési Központ - 1119 Budapest, Etele út 55

süti beállítások módosítása