Rab ember fiai

A Békés Megyei Jókai Színház magyar évadot tart. Magyar írók örülnek ennek, Zalán Tibor pedig Mórával kelt és influenzával feküdt, amíg az olvasmányos regénybõl Seregi Zoltán rendezõvel színdarabot nem alkottak.


Kovács Edit, Vikidál Gyula

Az Ősbemutató természetesen sokak kíváncsiságát felkeltette, főleg mivel a Szitáry gyerekek igazságkereső kalandjait, azok sok színhelyét, Apafi Mihály udvarától az ecsedi lápig és vissza, nyilván nem lehet egyszerűen a színpadra állítani. Talán ezért nem is tülekedtek a feladatért az írástudók eleddig. Az alkotók ezt úgy oldották, meg, hogy miközben Vesztergombi Anikó jelmezei tökéletesen, az utolsó öltésig korhűek, aközben Lenkefi Réka stilizált díszletei, minden változást magukba rejtenek, avagy nyitnak meg, a helyzetnek megfelelően.


Virga Tímea szh., Csomós Lajos

A történet kibontakozásának, így már csak a színészi játék volt a feltétele, és ebben a Békés Megyei Jókai Színház társulata bizony több fiatal kezébe kellett, hogy helyezze a siker sorsát. A rab ember fiai közül ugyanis az egyik - Burány Árpád - színésznövendék, a másik azonban vállaltan civil a pályán. Szente Károly, a Színházban működő iskola színpadtechnika szakos hallgatója korábban már játszott színpadon, de Seregi rendező, összességében kockáztatott, amikor a színészkedéssel magában már leszámolt fiatalemberben látta meg Szitáry Tamás elszánt, koraérett figuráját.


Bartus Gyula, Sás Péter

A színház rutinos színészei dicséretesen segítették fiatal társaikat a színpadon, így a harmincötödik éve Békéscsabán és pályán lévő Jancsik Ferenc, nem csak Pipitérként a darabban, de a próbafolyamaton is végig terelgethette "kicsi cselédeit", ideértve az általános iskolás Illés Adriánt is. A színpadon azután Apafi Mihály szerepében Vikidál Gyula férfi hisztérikaként borzolja környezete idegeit, Kovács Edit higgadtan és okosan ellenpontozza őt.


Ács Tibor, Vikidál Gyula

Csomós Lajos, szokás szerint, egyenesen fürdőzik a becstelen Piszliczár szerepében, Bartus Gyula ridegen játssza a szenvtelen követet, Hodu József nagyon gaz török, a legtöbb nevetést pedig a kapzsi és tökkelütött várkapitány, Buzáth uram, a "duplaszájú" szerepében, Ács Tibor gyűjti be. A kakukktojás a színpadon Sás Péter, akit stand up komédiásként ismernek országszerte, így Békéscsabán természetesen néma szerepet kapott. Toska a falu bolondja szerepében Sás Péter paradox módon később torkunkra fagyasztja a nevetést. Ha van megrázó pillanata az előadásnak, akkor az az ő halandzsa őrjöngése, amikor senki nem hiszi el neki, hogy baj van. Zalán szövege helyenként talán kicsit túlburjánzik, de minőségéhez kétség nem fér, ízes-zamatos, jó hallani. A Rab ember fiai igazi családi szórakozást ígér, és be is váltja ígéretét. Kortól- nemtől függetlenül mindenki élvezheti, és azután hátha kézbe vesz más Móra kötet is. (Lakli Elek)


Illés Adrián

ŐSBEMUTATÓ
Móra Ferenc - Zalán Tibor:
Rab ember fiai
Vidám-szomorú játék történelemmel 
 
 Apafi Mihály fejedelem: Vikidál Gyula
Bornemissza Anna, a felesége: Kovács Edit
Szitáry Kristóf: Bartus Gyula
Szitáry Tamás, a fia: Szente Károly szh.
Szitáry Ádám, a másik fia: Burány Árpád szh.
Cselebi bég: Tege Antal
Pipitér:  Jancsik Ferenc 
Hajdár basa: Hodu József
Piszliczár, a görög: Csomós Lajos
Iluci, a lánya: Virga Tímea szh.
Toska, a falu bolondja: Sás Péter
Buzáth uram: Ács Tibor
Dolmányos hajdú: Vadász Gábor
Apafi Mihályka: Illés Adrián
Szolga; katona: Udvarhelyi Nándor szh.
Rabszolganő 1;  NevesiNCS: Huszár Dóra szh.
Rabszolganő 2;  Senkise: Bökényi Hajnalka szh.
Jancsi: Gajdacsi Pál
Pista: Szabó Lajos
Önmagát alakítja CSAVARGÓ, a vadászsólyom 

 Zene: Gulyás Levente
Díszlettervező: Lenkefi Réka
Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó
asszisztens: Litauszki Ágnes
asszisztens: Kelle Jázmin Rita
Súgó: Melegh Réka
Ügyelő: Csipke Sándor
Rendezőasszisztens: Czitor Attila, Józsa Mihály

Rendező: Seregi Zoltán


Előadás időpontok márciusban:
03. kedd 19.00
04. szerda 15.00, 19.00
05. csütörtök 15.00, 19.00
06. péntek 19.00
 07. szombat 19.00
10. kedd 19.00
 11. szerda 19.00
 12. csütörtök 19.00
 13. péntek 19.00
 14. szombat 19.00
 17. kedd 15.00, 19.00
18. szerda 19.00
 19. csütörtök 15.00, 19.00
20. péntek 15.00, 19.00
 21. szombat 19.00


Kovács Edit, Vikidál Gyula, Szente Károly, Burány Árpád szh., háttérben Vadász Gábor

Forrás: Jókai Mór Színház, Békéscsaba

süti beállítások módosítása