XX. Stúdiószínházi Fesztivál

Harmadik alkalommal találkoznak Egerben a magyar stúdiószínházi mûhelyek. Idén március 27 - 31. között 10 elõadást láthat a közönség a Gárdonyi Géza Színházban. A fesztivált a szakmai zsûri értékelése és a díjkiosztó, valamint az egri Cabaret Band koncertje zárja március 31-én. Az 1986-ban életre hívott rendezvény hiánypótló szakmai fesztivált jelentett: egyetlen fóruma volt akkoriban nemcsak a vidéki társulatoknak, hanem az elgondolkodtató, politikailag kicsit lázadó elõadásoknak is.

A program ’88-ban már színházi struktúrán kívüli alternatív produkciókkal bővült, a rendszerváltozás után pedig határon túli színházakat is vendégül láttak.
Kapuszta Katalin, a fesztivál megálmodója, főszervezője szerint az elmúlt húsz évben az egyetlen tiszta profilú hazai stúdiószínházi fesztivál maradt, kulturális értékvédő, értékteremtő szerepe vitathatatlan: áttekintést ad a honi hivatásos vidéki hazai és határon túli alkotómunkáról, bemutatkozási lehetőséget nyújt a tehetséges pályakezdők és a struktúrán kívüli alkotóközösségek számára, valamint a szakmai zsűri által odaítélhető díjak révén támogatja a legjobb alkotóközösségeket.

Riport Kapuszta Katalinal, a fesztivál főszervezőjével

Gödöllő és Budapest után Egerbe költözött a Magyar Stúdiószínházi Fesztivál. Idén Március 27 és 31. között 10 előadást láthat a közönség a Gárdonyi Géza Színházban.

Az 1986-ban életre hívott rendezvény hiánypótló szakmai fesztivált jelentett: egyetlen fóruma volt akkoriban nemcsak a vidéki társulatoknak, hanem az elgondolkodtató, politikailag kicsit lázadó előadásoknak is. A program ’88-ban már színházi struktúrán kívüli alternatív produkciókkal bővült, a rendszerváltozás után pedig határon túli színházakat is vendégül láttak.

Az elmúlt húsz évben az egyetlen tiszta profilú hazai stúdiószínházi fesztivál maradt, kulturális értékvédő, értékteremtő szerepe vitathatatlan: áttekintést ad a honi hivatásos vidéki hazai és határon túli alkotómunkáról, bemutatkozási lehetőséget nyújt a tehetséges pályakezdők és a struktúrán kívüli alkotóközösségek számára, valamint a szakmai zsűri által odaítélhető díjak révén támogatja a legjobb alkotóközösségeket. Hogy milyen lesz az idei fesztivál? A színházak előző évadbeli legjobb előadásaiból válogattunk nem volt könnyű, hiszen sokszor az is szerepet játszott, hogy technikailag megoldható-e, utaztatható-e az előadás - mondta Kapuszta Katalin, a fesztivál megálmodója, főszervezője. A versenyprogram valamennyi eleme "kihagyhatatlan": vagy a színész, vagy az előadás valamilyen módon kiemelkedő - ajánlja szeretettel a rendezvényt Kapuszta Katalin. A fesztivált végül a szakmai zsűri: Szűcs Katalin és  Koltai Tamás, -a két legtekintélyesebb színházi lap: a Criticai Lapok, illetve a Színház főszerkesztői-  kritikusok és Szabó István, az Országos Színházi Intézet és Múzeum igazgatóhelyettesének szakmai értékelése és a díjkiosztó zárja vasárnap. /pilisy/ 

 

XX. MAGYAR STÚDIÓSZÍNHÁZI FESZTIVÁL
Eger, 2009. március 27 - 31.
 

• 2009. március 27., péntek 

stúdiószínpad 20.00
Müller Péter - Seress Rezső: SZOMORÚ VASÁRNAP
melodráma 2 felvonásban
a Komáromi Jókai Színház előadása

 
• 2009. március 28., szombat

stúdiószínpad 17.00
William Shakespeare: A VELENCEI KALMÁR
regényes színmű
a Gárdonyi Géza Színház előadása

nagyszínpad 19.00
Háy János: A GÉZAGYEREK
istendráma két részben
a Szabadkai Népszínház
Magyar Társulatának előadása


• 2009. március 29., vasárnap

15.00 stúdiószínpad
Sergi Belbel: MOBIL
comedia negra digital
a Neptun Brigád produkciója 


19.00 nagyszínpad
TOJÁSÉJ
a Maladype Színház produkciója

• 2009. március 30., hétfő

Harlekin Bábszínház 15,00
Zalán Tibor: RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ
antik mesejáték iskolásoknak
a Stúdió K előadása 

stúdiószínpad 17,00
Márai Sándor: FÜVESKÖNYV
életkomédia két részben
a Budaörsi Játékszín előadása

nagyszínpad 19,00
Lőrinczy Attila: CELESTINA
avagy Calisto és Melibea tragikomédiája
pszeudo-reneszánsz hisztériumjáték a tatabányai Jászai Mari Színház előadása 
 

• 2009. március 31., kedd

stúdiószínpad 17.00
Visky András: ALKOHOLISTÁK
zenés perform szünet nélkül a Gárdonyi Géza Színház előadása

nagyszínpad 19.00
Ödön von Horváth: KASIMIR ÉS KAROLINE
színpadi játék egy részben
a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása


*********

Jegyek válthatók 1200 forintos áron a színház szervezőirodájában
(Eger, Széchenyi u. 5.)
Tel.: 36/518-347, tel/fax: 36/518-348
e-mail: szervezes@gardonyiszinhaz.hu
Hétköznapokon 10-13 és 14-18 óráig; valamint az előadások kezdete előtt egy órával a helyszínen. 


Forrás: Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása