"Mi történik, ha Titania és Oberon, ez a két majdnem-isten, majdnem-ember, az erotikának és felfûtött érzelmeknek ez a két szellemi megtestesülése úgy dönt, emberré válik, hogy az embert visszavezesse az érzés, az érzelmek, az érzékiség forrásához? Strauß könyörtelenül elbánik mítoszainkkal - olyan helyzeteket teremt, amelyekben leláthatunk a szerelemrõl, szexrõl és erószról való gondolkodásunk legmélyére, és a köznapiban végül mégis meglátjuk a nem-köznapit." (Forgách András)
Botho Strauß a színművet Peter Stein rendező számára írta. Oberon és Titania szerepét az akkori Schaubühne társulatának két meghatározó színészóriása, Bruno Ganz és Jutta Lampe alakította.
|
"Képzeljünk el egy tisztes társadalmat, amelyik majdnem ugyanannyira eltávolodott a szent dolgoktól, mint az időtlen költészettől (és meg is fáradt egy kissé), de nem valamilyen mítosznak vagy ideológiának adja meg magát, hanem egy nagy mű géniuszának. Innen nézve, ami ennek az új darabnak az alakjait és cselekményét megszállja, megindítja, fölemeli és megőrjíti, az Shakespeare Szentivánéji álmának szelleme. És ahogyan közülünk sem élheti senki a saját életét, csakis egy olyant, amelyik ezernyi fölérendelt és aláépült előfeltételtől, 'struktúrától', átörökített hagyománytól függ, ugyanúgy válnak itt fellépő kortársaink függővé egy régi, kifürkészhetetlen komédia varázslatos uralmától, s lesznek annak ideológusai.
A virág nedvéhez hasonlóan, amelyet Puck és Oberon az athéni erdőben alvók halántékára hint, az itt fellépő személyeknek - összezavarva őket - egy műalkotást csepegtetnek érzékeire. Ámbár átváltozások sora megy végbe, és egymás alakját veszi föl ember, szellem és cselekmény - de a Szentivánéji álom egyre csak halad előre, és senki sem marad ébren, hogy valami jó kis ellenszert találva a többieket megszabadítsa téveszméjétől." (Botho Strauß)
|
BOTHO STRAUß: A PARK
Fordította: Forgách András
TITANIA: NAGY MARI
OBERON: LÁSZLÓ ZSOLT
CYPRIAN: RÁBA ROLAND
HELEN: SCHELL JUDIT
GEORG: RÁTÓTI ZOLTÁN
HELMA: MURÁNYI TÜNDE
WOLF: STOHL ANDRÁS
ERSTLING: HOLLÓSI FRIGYES
HÖFLING: HEVÉR GÁBOR
A HALÁL: GERGYE KRISZTIÁN
FIATAL LÁNY: MÉSZÁROS PIROSKA
TITANIA FIA: MAKRANCZI ZALÁN
A FEKETE FIÚ: DEBRAH DENNIS
FIÚ 1.: LÁSZLÓ ATTILA
FIÚ 2.: ORTH PÉTER
FELSZOLGÁLÓLÁNY: GÁSPÁR KATA
A GYEREK: MÁRAMAROSI BENCE
Díszlet: Menczel Róbert
Jelmez: Daróczi Sándor
Dramaturg: Vörös Róbert, Perczel Enikő
Rendezőasszisztens: Kolics Ágota
RENDEZŐ: ALFÖLDI RÓBERT
Az előadás a Rowohlt Verlag GmbH engedélyével, a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.
Bemutató: Nagyszínpad, 2009. március 20.
Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!
|
Érzéki varázslattal űzött városlakók szentivánéji bolyongása - egy kifürkészhetetlen komédiában.
|
A szerző
Botho Strauß (Naumburg, 1944. dec. 2.) elbeszélő, esszéíró, az egyik legtöbbet játszott kortárs német drámaíró. Kölnben és Münchenben folytatott germanisztikai, színháztörténeti, valamint szociológiai tanulmányokat. 1967-1970-ig újságíróként dolgozott a Theater heute című folyóiratnál. 1975-ig a berlini Schaubühne dramaturgja volt. A német újszubjektivizmus legnagyobb alakja.
|
A fordítás
A park magyar fordítója, Forgách András szerint: "Botho Straußt fordítani azért nagy kihívás, mert nincs egyetlen mondata sem, mellyel elárulná vagy kiadná magát, úgy tesz, mintha nem lenne személyes stílusa, mintha csak kihallgatná a világot. Eközben tektonikus keménységűre kalapálja mondatait, melyek zenéje nagy költészetet rejt. Egyszerre pofátlanul hatásvadász és ugyanakkor szemérmesen rejtőzködő. Szereplői a legtermészetesebben viselkednek, mégis mintha egy manierista festmény különös pózba dermedt alakjai volnának. Megfigyelő, szemlélődő alkat, nem forradalmár, ő csak bemutat, megmutat, felmutat, ő nem akar meggyőzni semmiről, de éles, könyörtelen, keserű, pontos és megalkuvásmentes képet ad mai világunkról, erről a magát vadonatújnak vélő civilizációról, mely minden borzalom és megdicsőülés után van, melyben úgy tűnik, minden lehetséges, ahol minden kint van a placcon, illegeti magát a szabadság, egy világot mutat, mely minden korábbival le akar számolni, de annyi fájdalmas és eltéphetetlen gyökérrel kapaszkodik vissza az első kimondott mondatig, az első rítusig."
|
Fotók: Gordon Eszter
Forrás: Nemzeti Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.