Színházi Világnap-kiállítás

Bagossy Levente díszletek, plakátok kiállítása nyílik a Színházi Világnapon 2009. március 27-én, 17 órakor  a Balassi Galériában (I. somlói út 51.). A kiállítást Csuja Imre színművész nyitja meg.

Köszöntőt mond: Dr Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója.
Közreműködik Ágoston Béla és a Gabona zenekar

 

Bagossy Levente tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában kezdte, reklámgrafika szakon. A Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán diplomázott 1996-ban.
Első munkái az egykori Pécsi Kisszínház bemutatóihoz kapcsolódnak. Számos vidéki és budapesti színház plakát és díszlettervezője, az Ellenfény című színházi folyóirat tervező-szerkesztője. Bagossy a film- és színházi plakát műfajának elkötelezett híve. Színházrendező testvérének és édesapjának számos díszletet és plakátot tervezett. A pécsi színház mellett a kecskeméti, nyíregyházi és budapesti teátrumokban is rendszeresen dolgozik.
1996-ban a Leonce és Léna című előadás színpadtervével elnyerte az Országos Színházi Fesztivál legjobb díszletének járó díját, 1997-ben a színikritikusok díját, 2008-ban pedig Jászai Mari díjat kapott.

 

Színházi díszletei:

2009    Brecht: Kurázsi Mama (Stuttgart, Theater Tri-Bühne), Rendezte: Bagossy László

2009    Heinrich Böll: KATHARINA BLUM..., Pesti Színház, Rendezte: Hegedűs D. Géza

2008    Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline (Stuttgart, Theater Tri-Bühne), Rendezte: Bagossy László

2008    Moliére: ÚRHATNÁM POLGÁR, Vígszínház, Budapest, Rendezte: Mácsai Pál

2007    Térey János: ASZTALIZENE, Radnóti Színház, Budapest, Rendezte: Bagossy László

2007    Tasnádi István: FINITO, Örkény István Színház, Budapest, Rendezte: Mácsai Pál

2006    Mozart: DON GIOVANNI, Szegedi Nemzeti Színház, Rendezte: Bagossy László

2006    Bagossy László: E-CHAT, Katona József Színház, Kecskemét, Rendezte: Bagossy László

2006    Bagossy László: A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR, Örkény István Színház, Budapest, Rendezte: Bagossy László

2005    Miller: PILLANTÁS A HÍDRÓL, Petőfi Sándor Színház, Sopron, Rendezte: Guelmino Sándor

2005    Gombrowitz: YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ, Katona József Színház, Kecskemét, Rendezte: Bagossy László

2005    Kafka-Bodó-Vinnai: LEDARÁLNAKELTŰNTEM, Katona József Színház - Kamra, Budapest, Rendezte: Bodó Viktor

2002    Urs Widmer: TOP DOGS, Katona József Színház, Budapest, Rendezte: Bagossy László

2001    P. Handke: AZ ÓRA, AMIKOR..., Katona József Színház, Budapest, Rendezte: Máté Gábor

2001    Moliere : TARTUFFE, Katona József Színház, Budapest, Rendezte: Zsámbéki Gábor

1999    A. P. Csehov: CSERESZNYÉSKERT, Bárka, Budapest, Rendezte: Bagossy László

1997    T. Bernhard: RITTER, DENE, VOSS, Bárka, Budapest, Rendezte: Bagossy László

1997    T. Bernhard: A SZOKÁS HATALMA, Katona József Színház, Kecskemét, Rendezte: Bagossy László

1997    F. G. Lorca: YERMA, Katona József Színház, Kecskemét, Rendezte: Lendvai Zoltán

1996    G. Büchner: LEONCE ÉS LÉNA, Katona József Színház, Kecskemét, Rendezte: Bagossy László

1995    H. Ibsen: NÓRA, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, Rendezte: Bagossy László

1993    L.Bart: OLIVER, Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1993    ŐRÜLT ERDŐ , Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1993    Karinthy Frigyes: CSODAGYEREK, Kisszínház, Pécs, Rendezte: Bagossy Levente

1993    Mate Matisic: KARÁCSONYI MESE, Kisszínház, Pécs, Rendezte: Filákovity István

1992    J. Svarcz: HÉTKÖZNAPI CSODA, Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1992    PEACE CHILD INTERNATIONAL, York, USA

1992    Vörösmarty M.: CSONGOR ÉS TÜNDE, Tettyei romok, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1992    B. Brecht: HÁROMGARASOS OPERA, Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1991    Woskovec-Verich: NEHÉZ BARBARA, Nyári Színház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1991    W. Shakespeare: MACBETH, Egyetemi színpad, Göttingen, Rendezte: idősebb Bagossy László

1991    W. Shakespeare: MACBETH, Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

1989    I. Bresan: PARASZT HAMLET, Kisszínház, Pécs, Rendezte: idősebb Bagossy László

 


Eddigi kiállításai:

2006    "Díszlettervek", Katona József Színház, Kecskemét

2005    POSZT - Művészetek háza "Díszlettervek", Pécsi Országos Színházi Találkozó

2000    "Díszlettervek, plakátok", Művészetek Háza, Szombathely

1998    "Plakátok", (Színházi Világnap) Bárka színház, Budapest

1995    "Plakáttervek", Ifjúsági Ház, Pécs

1995    "Színházi plakátok", Gavella Színház, Zagreb


Díjai:

2008    Jászai Mari-díj

2008    Színikritikusok Díja, (Budapest) (Asztalizene)

2008    POSZT: Legjobb díszlet (Asztalizene)

2007    Stúdiószínházi Fesztivál - legjobb díszlet, (Rijeka, Horvátország)

2006    Kontakt Fesztivál - legjobb díszlet, (Torun, Lengyelország)

2005    Színikritikusok Díja, (Budapest) (Ledarálnakeltüntem)

2005    Pécsi Országos Színházi Találkozó - legjobb díszlet (Ledarálnakeltűntem)

1996    Színikritikusok Díja, Budapest (Leonce és Léna)

1996    Országos Színházi Fesztivál, Debrecen - legjobb díszlet (Leonce és Léna)

---------------

Bagossy Levente díszletek, plakátok kiállítása 2009. március 27 - április 30-ig minden nap 9-19 óráig látogatható

Forrás: Balassi Galéria

süti beállítások módosítása