Cullberg Balett

A Cullberg Balett több mint négy évtizede a modern táncművészet frontvonalának egyik vezető társulata. Az együttes mintegy negyven országban lépett fel, és a svéd kultúra elismert utazó nagykövete.Az elmúlt tíz évben a Cullberg Balett előadásainak nagyjából felét Svédországban tartotta, míg a többi alkalommal európai, ázsiai, ausztráliai és amerikai közönség előtt lépett fel nagy sikerrel.

tancforum

A Cullberg Balett legnagyobb kincse: a táncosai. A társulat összetétele a kezdetektől színes volt, és ma is számos nemzet képviselteti magát. A táncosok szakmai felkészültsége és erős színpadi jelenléte adja meg a társulat egyéni jellegét. A Cullberg Balett a Svéd Nemzeti Utazó Színház, a Riksteatern részeként működik.

A Cullberg Balett története

Birgit Cullberget a Miss Julie 1950-es ősbemutatója óta nagy hatást gyakorolt a kortárs svéd és külföldi balettéletre. A Miss Julie azóta a világ egyik leggyakrabban előadott darabja lett.

Az 1960-as években - személyes, szenvedélyes és gyakorta humorral fűszerezett stílusának köszönhetően - Birgit Cullberg Svédországon kívül is nagy sikereket ért el. 1967-ben, a Riksteatern szervezet keretein belül alapította meg a mai Cullberg Balettet. A társulatot nyolc, nagy gonddal kiválogatott táncos alkotta, köztük három svéd.

Mats Ek az 1970-es években tűnt fel a táncművészet világában, s olyan erőteljes és társadalmi üzenetet hordozó darabokkal szerzett nevet magának, mint a Soweto és a Bernarda, melyeket a Cullberg Balett számára alkotott. A rákövetkező évtizedben úttörő szerepet vállalt klasszikus darabok, így a Giselle és A hattyúk tava felújításával. Mats Ek 1990-es években létrehozott darabjai közül a Cullberg Balett által előadott Carment Emmy-díjjal jutalmazták.

Birgit Cullberg (1967-1985) és Mats Ek (1982-1993) összesen 26 éven át voltak felelősek a Cullberg Balett művészeti irányításáért. Kivételes értékű munkájukkal kitörölhetetlen nyomot hagytak a társulaton, és a Cullberg Balettet a táncművészet élvonalába emelték.

Amikor Mats Ek 1993-ban visszavonult a Cullberg Balett művészeti igazgatói posztjáról, Carolyn Carlson vette át a helyét két évre, akinek a társulat a Sub Rosa című egészestés előadást köszönheti.

Az 1995-től 2003 júliusáig tartó időszakban a társulat művészeti vezetését Lena Wennergren-Juras és Margareta Lidström látta el.

Lena Wennergren-Juras az 1967-es alapítás óta a Cullberg Balett tagja volt. Közeli kapcsolatban állt Birgit Cullberggel, aki kifejezetten az ő számára alkotott bizonyos főszerepeket. Amikor Lena Wennergren-Juras táncos pályafutása véget ért, munkatársi kapcsolata Mats Ekkel szorosabbra szövődött, végül asszisztenseként segédkezett a próbák során. Ekkortól vállalt szerepet Ek koreográfiáinak színpadra helyezésében is, úgy a Cullberg Balett, mint más svéd és külföldi társulatok számára.

Margareta Lidström 1973-ban csatlakozott a Svéd Királyi Baletthez, és 1978-ban szólótáncossá, majd 1987-ben vezető táncossá lépett elő. Margareta Lidström 1992 óta a Cullberg Balett tagja, és többek között Carolyn Carlson, Mats Ek és Ohad Naharin próba-asszisztenseként dolgozott.

2003. július 1-jén egy svéd koreográfus, Johan Inger került a Cullberg Balett művészeti igazgatói posztjára. Johan Inger Stockholmban született, táncművészeti tanulmányait a Svéd Királyi Balettiskolában és a Kanadai Nemzeti Balettiskolában folytatta. 1985-től a Svéd Királyi Balett tagja, majd 1989-től szólótáncosa. 1990-ben a Holland Táncszínházhoz (NDT) csatlakozott.

Johan Inger számára koreográfusként 1995 ősze jelentette az áttörést, amikor az NDT II. számára alkotott balettjéért a Philip Morris' Finest Selection-díjban részesült. Ezt követően rendszeresen készített új koreográfiákat az NDT-nek. A Walking Maddel kiérdemelte a Lucas Hoving-díjat, mellyel a holland színházak jutalmazzák 2001 legjobb előadását.

A Cullberg Balett művészeti igazgatójaként Johan Inger saját maga és nagy gonddal összeválogatott más koreográfusok balettjaiból teljesen új repertoárt állított össze.

2008 nyarán Johan Inger búcsút mondott a Cullberg Balettnek, és szabadúszó koreográfusként folytatja pályafutását.

 

Program

Empty House

„Életem tükrét arcomhoz emelem (...) a képet egy ütéssel összezúzom - a világ, mint mindig, a helyén"
Szofu Taigen, 1555

Koreográfia, díszlet és jelmez: Johan Inger
Jelmez: Mylla Ek
Fényterv: Erik Berglund
Videó: Anders Amrén
Zene: Lajkó Félix
Időtartam: 35 perc

emptyhouse2

 

„Az egyén mélyen kifejező rugalmassággal vonaglik és kutatja a magányból való kitörés lehetőségeit. A magyar népzene hajtja őket, a hegedű nem lankadó ritmusa biztosít hátteret az emberek az élet akadályai ellen folytatott küzdelméhez." /Göteborgs-Posten 2005. november 6./

„Futás és a közönségnek hátat fordító táncosok jellemzik Johan Inger Empty House című darabját, mely elegáns, egy, két, vagy több személyre írt szabad, gyors tanulmányokat magában foglaló körkörös kompozíció. Inger az élet erőteljes és gazdagon színezett jelenségeit úgy mutatja be, mint amik egyre távolodóban, nekünk hátukat mutatva is folytatódnak." /Expressen 2006. november 5./


Negro con Flores

„A Negro con Flores a sötétség és a fény, a komolyság és könnyedség között húzódó tájon játszódik. Számos érzelmen keresztül vezet az út, a cél a megszabadulás, a továbblépés. Ezzel a darabbal megpróbáltam elszakadni a tőlem megszokott mintáktól, és ezáltal - remélem - új utakat találhatok." /Johan Inger/

Negro con Flores

Koreográfia, díszlet és jelmez: Johan Inger
Fényterv: Erik Berglund
Videó: Anders Amrén
Zene: Stefan Levin
Időtartam: 35 perc

negroconflores

„A mozdulatok a gegfilmekre vagy képregényekre emlékeztető motívumokkal keverednek, a rózsacsokor körül lejtett tánc különösen erős komikus és meglepő elemekkel bír. Inger kihasználja a Cullberg táncosainak a technikai felkészültség és drámai képesség egyedi egyvelegéből származó különleges kifejezőerejét." /Göteborgs-Posten 2005. november 6./

„Inger legújabb, ‘Negro con Flores' című darabjában új, személyesebb és bátrabb módját fedezi fel a földhözragadtságtól való elszakadásnak....A képzelet és a történetmesélés veszik át a vezető szerepet. A virágcsokor, amit a nők meg akarnak szerezni, és ami fölött Tilman O'Donnell és Thomas Zamolo fantasztikus, erotikus táncháborúba bocsátkozik, vitathatatlanul az est fénypontja, és vörösbe hajló színe kellemes kontrasztot ad a földszín háttérrel." /Dagens Nyheter 2005. november 6./

„A vadonatúj Negro con Flores az est meglepetése....Az As If-hez hasonlóan most is Stefan Levin áll a zene, a fülhasogató ritmusok mögött, melyek egy rémálomhoz nyújtanak hátteret. Egy álmokból szőtt valóság árnyékvilága ez, melyben a vágy, az árulás és a veszteség a villámok fényében jelenik csak meg. Egy rózsacsokor kétszeres értelemmel töltött főszereplőjévé válik egy udvarlásnak (Tilman O'Donnell és Thomas Zamolo), melyet nem fogunk egykönnyen elfelejteni....A fény (és értelem) utáni hajtóvadászat központi elem, a vadul himbálózó lámpa a tánc része lesz, rendszertelen mozgása egyszerre meghatározhatatlan és izgalmas. Az egyének kivívják ugyan szabadságukat, de az átmenetiség törékeny, sötét érzése megmarad." /Svenska Dagbladet 2005. november 6./



Walking Mad


A Walking Mad 2001-ben született, a Holland Táncszínház számára. A Ravel Bolerojának dallamára komponált drámai kaland három nő, és az ő saját magukkal és az életükbe belépő férfiakkal való kapcsolatainak története. A darab hangneme vidám, de mondanivalója komoly. 2001-ben a Walking Mad elnyerte a holland Lucas Hoving-díjat, majd 2004-ben az olasz Danza & Danza táncművészeti magazin tüntette ki a legjobb olaszországi előadásnak járó elismeréssel.

 

Walking Mad

Koreográfia, díszlet és jelmez: Johan Inger
Fényterv: Erik Berglund
Zene: Maurice Ravel
Időtartam: 28 perc

walkingmad

„Ez a széles közönség ízlését kielégítő darab tovább erősíti a Johan Inger és egy világszínvonalú tánctársulat közötti köteléket... csodálatos vágyakozás a tánc után." /Svenska Dagbladet 2003. október 5./

„...bár a Cullberg Balett előadásaiból mindig sugárzik az önbizalom, ez a darab különösen tisztán cseng, minden bizonnyal a koreográfus lelkesedésének hála...Johan Inger valódi vitamininjekció."  /Dagens Nyheter 2003. október 5./

A magával ragadó és előre mutató energia, a szakmai kiválóság és a váratlan, csendes humor jellemzik ezt a balett-társulatot...gyönyörködtető a szemnek, ugyanakkor izzik a dinamizmustól." /Aftonbladet 2003. október 5./

„A Cullberg Balett lenyűgöző." /Expressen 2003. október 4./

----------------------

Cullberg Balett: Empty House / Negro con Flores / Walking Mad
2009. április 17-18. 19.00 óra - Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Forrás: Nemzeti Táncszínház

süti beállítások módosítása