Nagy Impró Nap

Improvizációs élmény-színház, sziporkák a nézőtéren és a színpadon, nehéz helyzetek, kihívások, meghökkentő megoldások - ahol bármi megtörténhet. 5 éve improvizál együtt 10 kreatív fiatal, akik 15 éve barátok. Mindezt úgy, hogy ők sem tudják, mit tesznek 5 perc múlva. Beszélgetés Nemes Takách Katával és Kiskovács Attilával a Momentánról, vagyis egy olyan társulatról, akik az előadások végén megtapsolják a közönséget, mert ők még nem felejtették el, hogy egy jó előadás csapatmunka.


Mozgóképes ajánló:

 

INTERJÚ

- Miért épp improvizációval kezdtetek foglalkozni, mint Momentán Társulat?

Nemes Takách Kata: Mi ebben nőttünk fel. Az egész abból indult, hogy magunknak teremtsünk egy olyan fórumot, ahol együtt játszunk, és közben jól szórakozunk. A cél mindig az volt, hogy egymást meg tudjuk lepni. Kitaláltuk, hogy tegyük mindezt nézők előtt. Utána néztünk a Nyugat-Európában és Amerikában nagy hagyományokkal bíró imprószínháznak és előadássá formáltuk a játékot.

- Több mint 300 improvizációs előadásotok volt az elmúlt 5 évben. Nem unjátok egymást?

Kiskovács Attila: Sokszor sok egymásból! Másrészt viszont nagyon jól ismerjük is egymást és építhetünk arra, hogy egy-egy pillantásból, fél szóból is értjük egymást. Egymással szemben is magasan van a léc és mindig feljebb kerül. Ha olcsó poéngyárosok lennénk, már feloszlottunk volna. Az elsőkörös ötleteket irtjuk. A jó improvizáció kiszámíthatatlan, ám logikusan építkezik.

- Az improvizáció színház? Vagy show? Hova sorolnátok?

Nemes Takách Kata: Ez is, az is, de valójában önálló műfaj. Formáját tekintve színház, hisz a nézőtéren ülő emberek nézik a játszókat. Ám tekintve, hogy nincs megírt darab, nincs rendező (így rendezői koncepció sem), a cél nem az, hogy világmegváltó gondolatokat közvetítsünk, vagy gyönyörű íveket játsszunk a katarzisig. Mi a felszabadult játék örömével, a „bármi megtörténhet" szabadságával, a pillanat varázsával szórakoztatunk.

 

mom03

 

- Egyre divatosabb ez a műfaj, egyre több az imprócsapat. Miben más a Momentán?

Nemes Takách Kata: Leginkább abban, hogy, a mi előadásaink végig interaktívak. 2003-ban, mikor kezdtük, itthon ennek a fajta improvizációnak még nemhogy divatja de képviselői sem nagyon voltak. Mi voltunk az elsők, akik kifejezetten azért hoztunk létre egy társulatot, hogy az improvizációs színház szórakoztató formáját népszerűsítsük, és új utakat nyissunk.

Kiskovács Attila: Minden előadásunk zenés. Konkrét dalok születnek improvizálva úgy, hogy fogalmunk sincs mi lesz a következő rím. És folyamatosan dolgozunk új improvizált esteken. Talán mi vagyunk az első olyan improvizációs társulat, akiknek a repertoárján négy különböző típusú improvizációs előadás szerepel.

Nemes Takách Kata: Ja, és van egy saját színházunk... Momentown.

- És mi a végcél, ha már a saját színház is megvan?

Kiskovács Attila: Egy olyan, ami nem bérleti díjért a miénk, hanem a nevünkön van. De komolyra fordítva a szót: a folyamatos megújulás lehet talán a cél. A „Momentán" nálunk életforma: kibillenni és kibillenteni a hétköznapokból. Létrehoztuk a semmiből Momentownt, az első magyar imprószínházat. Egyikünk sem hivatásos színész, és egyikünknek sem az volt a célja, hogy 140 fős telt házak előtt játsszon. De kiderült, hogy sokat tudunk vele adni: kikapcsolódást, feltöltődést, szemléletet, vágyat és igényt a kreatív gondolkodásra. Ezt folytatni kell!

- A közönség mennyire nyitott az interakcióra? Nem tartanak attól, hogy bevonjátok őket?

Kiskovács Attila: Az előadásainkba minden néző olyan szinten kapcsolódik be, ahogy jól esik neki. Nagyon különböző korú és érdeklődésű emberek járnak rendszeresen. A közönségnek semmiképp sem kell szerepelni, „színészkedni": úgy vannak jelen, mint különböző, sokszínű emberek, akik vagy beleszólnak vagy nem. De az biztos, hogy itt mindig olyan előadás születik, amire az aktuális közönség kíváncsi.

 

mom01

 

- És aki kipróbálná, nem csak nézné?

Kiskovács Attila: Erre vannak a workshopjaink és egy állandó csoportunk gimnazistáknak egyetemistáknak. Nálunk mindenki játékossá válik, és óhatatlanul sokat tapasztal az ember magáról a játékok során. Hatalmas dolog, mikor valaki egy vélt határát átlépi. Nyári táboraink is nyitottak, már öt éve. A lényeg, hogy sokféleképp rakjuk össze a világot., ill. annak részeit: amit tanultunk, láttunk, hallottunk, éreztünk, érzékeltünk folyamatosan új összefüggésekbe kerülnek. A sok különböző személyiségű ember inspirálja egymást. A kulcsszavak a humor és a felszabadultság. És erre mindenki képes.

- Említettétek, hogy több előadás van a repertoárotokban. Mik ezek?

Nemes Takách Kata: Mindennek az alapja a RögvEst interaktív improvizáció, folyamatosan újuló játékokkal. Egészen piciknek szóló előadásunk a MINI, ahol a gyerekek választják és alakítják a szereplőket, és irányítják az eseményeket.

A Reneszánsz Év keretében jött létre a Reneszánsz RögvEst, ahol reneszánsz és mai figurák találkoznak az improvizációs játékokban. És legújabb produkciónk a Házimozi.

- Miben más ez az előadás, és kinek szól?

Kiskovács Attila: Mindenkinek. Ebben az előadásban hosszabb történetet improvizálunk az első részben - szigorúan a közönség ötleteire támaszkodva, és az ő irányításukkal. Egy film születik: egy adott műfajú történet fordulatokkal és figurákkal. Leírva, leforgatva nem lenne nagy szám, ott abban a pillanatban nagyon ütős: a közönség ott tartja az ujját az „alkotás" ütőerén, és bele is szólhat.

Nemes Takách Kata: Itt is az improvizáció a lényeg: mintha éles kontúrokkal és kisarkítva forgatókönyvvázlatot készítenénk, amiben az ötletek és a kreativitás dominál. Műfajparódiák ezek. Igazi kihívás 7-8 játszónak 1 dramaturgiát szolgálni, megadni magunkat egymás ötleteinek, és közösen építkezni. A második rész a DVD extrák, ahol az előzőleg született történetre építve játszunk, azt csűrjük-csavarjuk tovább, változatokat, stílusgyakorltokat játszunk

- Ha jól tudom, a Házimozi bemutatója május 10-én a Nagy Impró Napon lesz.

Nemes Takách Kata: Igen, bár „teszt előadásokat" már játszottunk belőle. Mivel ez is interaktív est, csak közönség előtt derül ki igazán, hogy működik - e a dolog. Ez a műfaj elég nehezen próbálható... . A teszt előadások után levonjuk a tanulságokat és még csiszoljuk a dolgot. Több verziót is kipróbálunk, mire egy est, vagy egy játék végleges formát ölt. És még így is estről - estre alakulnak az előadások. A bemutatót szándékosan a Nagy Impró Napra tartogattuk, hisz ez a nap arról szól majd, hogy az összes arcunkat megmutassuk.

- Mit jelent számotokra a Nagy Impró Nap?

Nemes Takách Kata: Ez a nap egy hatalmas buli, kihívás, évadzárás, és egyben az elmúlt év sikerességének ünnepe, ahol bármi megtörténhet ám.
Kihívás, hisz' 11 órán keresztül játszunk, a közönség pedig végigélvezheti az imprószínház sokféleségét. Minden előadásra lehet külön is jegyet venni, de már tudunk olyan nézőkről, akik egész nap velünk tartanak, már minden előadásra váltottak jegyet. Az ő napjuk minden bizonnyal egy improvizációs hullámvasút lesz. Tündérmese, pörgés, időutazás, és egy kalandos történet... mindez úgy hogy ők alakítják, és a szemük előtt születik.

Mindenkit szeretettel várunk, hogy alakítsa a történéseket, vagy csak élvezze a pillanat varázsát.

MA, 2009. május 3.

 

---------------

A Nagy Impró Nap programja:


11.00 MINI - interaktív mesejáték

Délelőtt 11-től a Mini című interaktív mesejáték várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Az előadáson a gyerekek választják ki, hogy ki legyen aznap a főhős, és ki legyen a "főgonosz", miért küzdjön a hős és ellenfelei hogyan törjenek borsot az orra alá. Keverednek a klasszikus és modern mesék elemei, a történet tele van zenével, humorral és meglepetéssel. Egy mese, amelyben a gyerekek végig aktív irányítói az eseményeknek: nézők, írók és résztvevők. Egy varázslatos történet, amelynek csak a gyermeki fantázia szab határt.

 

mom_szoro

 

14.30 RögvEst

Népszerűségének köszönhetően mára túl van a 290. előadáson. A RögvEsten pörgős helyzetek, frappáns szituációk, meghökkentő megoldások várják a nézőket. Spontán helyzetek improvizatív megoldásai, a közönség ötletei alapján. Izgalmas és humoros este váratlan pillanatokkal, előre ki nem számítható poénokkal.

mom05

 

17.00 Reneszánsz RögvEst - Akkor és most

A Reneszánsz RögvEsten a Momentán Társulat időutazásra hívja a közönséget. Az előadás - melynek alcíme Akkor és most - különös stílusjáték, a RögvEst továbbgondolása. Az idő a feje tetejére áll: reneszánsz emberek a mai világban, kortársak a múltban, krónikások, polihisztorok, rendhagyó történelemóra és anakronizmus a köbön. Mindez sok-sok zenével és humorral.

 

mom04

 

19.30 Házimozi - interaktív FilmSzínház

Itt egyetlen hosszú történetté áll össze az improvizációs játék, melynek témáját a nézők ötletei, formáját pedig filmes műfajok határozzák meg. Vígjáték, western, sci-fi, horror vagy bármilyen film... élőben. Interaktív filmszínház DVD extrákkal.

mom02

 

Játszók: Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Pirisi László, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi

Helyszín: Momentown (Dürer-kert), Ajtósi Dürer sor 19-21.


Forrás: Momentán Társulat

süti beállítások módosítása