British Shorts

A British Shorts fesztivál elsődleges célja, hogy megismertesse a magyar közönséget (elsősorban a 17 és 30 év közötti korosztályt) angliai egyetemeken tanuló diákok filmjeivel. Láthatunk munkákat a University of Bedfordshire media production szakos diákjaitól, a London College of Music and Media zene szakos hallgatóitól, a Royal College of Art, a National Film and Television School, a London Film Academy diákjaitól, valamint fiatal pályakezdőktől.

postersmall_400

 

A fesztivál az elmúlt két évben Berlinben került megrendezésre, melynek igen nagy sikere volt. A fesztivál ideje alatt a Tabán moziban Londonból meghívott egyetemi tanárok tartananak workshopot „Utazás Budapesten" címmel.

A vetítések előtt ír zenével hangolódhatunk rá a filmekre, a filmek után pedig dj Infragandhi gondoskodik a partyról.

 

Lichtspielklub bemutatja :
British Shorts Budapesten
2009. május 19-21.

Program:

A rövidfilmeket (animáció, videoklip, dokumentum és kisjátékfilmek) 2x60, ill. 1x80 perces blokkokban láthatjuk majd, s minden ilyen blokkot beszélgetés követ a közönséggel, a filmek készítőivel (amennyiben meg tudnak jelenni a fesztiválon), illetve a meghívott moderátorokkal (John Digence és Dave Green filmkészítők, a University of Bedfordshire docensei). Célunk, hogy a fennt említett szakemberekkel a magyar Színház és Filmművészeti Egyetem tanárai egy közös fórumon kicserélhessék tapasztalataikat.

 

Fesztivál Workshop:

A fesztivál ideje alatt workshopot rendezünk Dave Green és John Digence (filmkészítők és a University of Bedfordshire docensei) vezetésével „Utazás Budapesten" címmel. A résztvevők az első találkozás alkalmával az Öndivatbemutató (Hajas Tibor, 1976.) című film megnézése után megkapják feladatukat:

A és B pontokat jelölünk ki Budapest területén:

A résztvevők számától függően a következő pontokat jelölnénk ki:

- Tabán Mozi- Déli Pályaudvar
- Déli Pályaudvar- Kelenföldi Pályaudvar
- Kelenföldi Pályaudvar - Móricz Zsigmond körtér
- Móricz Zsigmond Körtér- Vásárcsarnok
- Vásárcsarnok- Astoria, Elte ép.
- Astoria, Elte ép.- Szimpla Kert

s egy 3 perces dokumentum- vagy kisjátékfilm keretében az alkotóknak el kell jutniuk A-ból B-be, így a kész munkák egymás után levetítve egy egészet fognak alkotni. A kész munkákat levetítjük a fesztivál utolsó napján a Tabán Moziban és a Szimpla Kertben.

Jelentkezni a workshop@british-shorts.com email címen lehet. (17 éves kor feletti jelentkezőket várunk.) A workshop angol nyelvű. Saját felszerelés szükséges.

 

Helyszínek és időpontok:

2009. május 19.

Egész nap (11:00-13:00 és 14:00-17:00): Workshop, Tabán mozi

 

2009. május 20.

Napközben: Workshop megbeszélés, Tabán Mozi

19:30 óra : Paddy at the gas station: akusztikus koncert és Végh Lajos homokinstallációja, Szimpla Kertmozi

20:15 óra Greg Dorey angol nagykövet Úr megnyitja a fesztivált (a fesztivál ünnepélyes megnyitója), Szimpla Kertmozi

20:30 óra : Filmvetítés és beszélgetés, Szimpla Kertmozi (2 blokk)

- Being Frank (Documentary), Rendező: Jacob Kjaer Pedersen, 30:00 min (National Film & Television School).

- Steven (Documentary), Rendező: Alexander Kviria, 6:00 min

- 3:Love (Experimental), Rendező: All Good Kollektiv, 12:30 min (University of Bedfordshire)

- Until Sunday Morning (Comedy), Rendező: Mark Harsant, 14:45 min

 

5 perc szünet


- Scandinavia Café (Documentary), Rendező: Julia Elger, 9:00min (University of Bedfordshire)

- Dance Movement Therapy (Documentary), Rendező: Haragonics Sára, 15:00min (University of Bedfordshire

- Media Virus (Mockumentary), Rendező: Janis Andrejevs, Aiste Gibiezaite, 15:00 min (University of Bedfordshire)

- Undead Union - The Making Of (Mockumentary), Rendező: Jamie R. Stanton, 9:56 min (London Film Academy)

- One Careful Owner (Comedy), Rendező: Sean Van Hales, 12:28 min

 

2009. május 21.

18-19 óra: Workshop filmek vetítése, Tabán Mozi

20:30 óra: Filmvetítés és beszélgetés, Szimpla Kertmozi (1 blokk)

- Deng in Beijing (Documentary), Rendező: Jingsi Li, Shumeng Dai, Jie Li, Yingshi Du, 30m (University of Bedfordshire)

- Stay In My Memory (Animation), Rendező: Katy Davis, 4:18 min

- Abigail (Animation), Rendező: Tony Comley, 6:22 min (Royal College of Art)

- Mr. Piano Man (Stop Motion Music Video), Rendező: Paz Brennan, 16:27 min (London College of Music and Media)

- Body and Beyond (Experimental), Rendező: Tusor Bálint, 10:00 min

- Eternal Bond (Experimental), Rendező: Kata Egerszegi, Sára Haragonics, 5:30 min

- The Return Of Ellen Love (Music video), Rendező: Ben Barton, 4:21min

- All The Tears (Music video), Rendező: Tim Winter, 4:39 min

- Back To The Fuchsia (Comedy), Rendező: Tobey Roberts, 2:50 min

Workshop filmek vetítése

22:30 óra : Djs in Shorts: Dj InfraGandhi, Szimpla Kertmozi

 

postersmallnew_400

 

A Fesztivál hivatalos honlapja

süti beállítások módosítása