Hotel Menthol

Még véget sem ért a színházi évad a Miskolci Nemzeti Színházban, de a nyári színházi bemutató előkészületei már zajlanak. Július elején egy igazi vérpezsdítő rock and roll musicallel várják a közönséget a Nyári Színházba, ahol semmi más nem számít majd, csak a jókedv, a szerelem, a csacsacsa, a twist, és a csinos lányok. Fenyő Miklós - Novai Gábor Hotel Menthol című musicaljének bemutató előadása 2009 július 3-án lesz 20.30 órai kezdettel a Nyári Színházban. Az előadás rendezője Halasi Imre.

holel_menthol_borito_web

 

Ki ne emlékezne a '80-as évek legendás HUNGÁRIA együttesére, a házibulihangulatot teremtő, életvidám rock and roll dalaikra, és a Hotel Menthol című lemezre? A legenda most életre kel, az álom valósággá válik, és a musicalben semmi más nem számít, csak a jókedv, a szerelem, a zene, a rocky, a rumba, a csacsacsa, a twist, a csinos lányok, a remek ritmusok, a pepita napszemüveg, a hajlakk és a rágógumi.

Egy testvérpár, Frufru és Zsilett álmában megjelenik Mike és a Csacska Macska vokál, és egy pillanat alatt olyan fantasztikus hangulatot teremtenek, hogy amikor Frufruék felébrednek, a valóságban is akarnak találkozni velük. Ez sikerül is, mert az álomban Mike a fiatalok hálószobájában felejtette a napszemüvegét, és amikor visszajön érte, Frufru és Zsilett már ébren vannak. Együtt indulnak a Limbó hintón a legendás Hotel Mentholba - ahol minden este szenzációs a zene és a hangulat. Útközben persze hihetetlen kalandokba csöppennek, sőt, egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Ám mikor odaérnek a szállóhoz, váratlan hír fogadja őket...

A napjainkban már-már klasszikusnak számító Fenyő Miklós-Novai Gábor szerzőpáros nevével fémjelzett Hotel Menthol-dalokhoz Bőhm György és Korcsmáros György írt szövegkönyvet. Így született a sodró hangulatú, vidám rock and roll-musical, amelynek ősbemutatója 1998-ban, a Budapesti Operettszínházban volt.

„Jó estét fiatalok! Ágyban vagytok már? Akkor elmondok nektek egy szép mesét. Volt egyszer, túl a térképen, egy csodálatos ország. A hóbortos divat, a buli, az őrület, a színek fényes luxusbirodalma. A csodálatos élet, úgy tűnt, soha sem ér véget. De ekkor történt valami.

Ébredj fel Rock-Rock-Rockandrollia!

Sok alsószoknyás Csipkerózsika.
Adjunk újabb randevút,
Irány a rock and roll és Dollywood.
Ébredj újra, Rockandrollia!" - Ébredj fel Rockandrollia


Miskolci Nemzeti Színház - Nyári Színház
Fenyő Miklós - Novai Gábor:
HOTEL MENTHOL
A szövegkönyvet írta: Bőhm György és Korcsmáros György

MIKE: Harsányi Attila/Hagymási Sándor
CSACSACSA: Seres Ildikó/Varga Andrea
ZSILETT: Chajnóczki Balázs/Kriston Milán
FRUFRU, Zsilett húga: Pataki Szilvia a.n./Pető Zsófia
BRINGA: Vida Péter/Molnár Sándor Tamás
KLIPSZ: Szirbik Bernadett/Szűcs Kinga
MOKKA/PUNCH/BAMBI - a Csacska Macska vokál:  Jancsó Dóra/Pap Lívia/ Szaksz Gabriella
PAJESZ/TUBUS/STEKSZ  - a Teddy Boys vokál: Keresztesi László/Baj László/Cselepák Balázs
OKTÁN, a benzinkutas \CEMENT, az építésvezető/PRÉZLY , a miniszter: Bakai László
Vokál lányok: Csizmadia Mónika, Jambrik Boglárka, Simonfi Adrienn
Vokál fiúk: Irlanda Gergely, Molnár Róbert, Nagy Nándor
Közreműködik: Kijelölt tánckar

Díszlettervező: Menczel Róbert Jászai-díjas
Zenei vezető: Regős Zsolt
Jelmeztervező: Laczó Henriett
Színpadmester: Farkas Gábor
Dramaturg: Faragó Zsuzsa
Ügyelő: Orheovszky Zsófia
Koreográfus: Krámer György Harangozó-díjas
Súgó: Reiter Krisztina
Rendezőasszisztens: Pöltz Júlia

Rendező: Halasi Imre
Jászai-díjas

Bemutató előadás: 2009. július 3. - 20 óra 30
További előadások: 2009. július 4., 5., 10., 11., 12. - 20 óra 30

 

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása