Jenkabaré a Spinozában

"A Spinoza-ház Bank-estéje nem kegyeleti tárgyakként közelíti meg az örökzöldeket. A múlt ködében elsüllyedt előadói darabokat mai fricskává időszerűsíti. Hozzáköti napjaink bankhuncutságaihoz, közigazgatási zsebmetszéséhez, ellenőrizhetetlen tisztességtelenségeihez. [...] A kabaré, ha valóban kabaré: túllép a szórakoztatáson. Bosszant. Csíp. Mar. Időszerű, akár az aznapi újság. Másnapra elhervad. Legfeljebb feltámad idővel." /M.G.P. Mozgó Világ 2009/05./

„Upor, Strászenbán, Bettelheimék. És a Weiszék, Krausz Simon. Und Krausz Simon. Közúti, hét kötéssel, nyolc kötéssel..."
Egész kis silabusz, szófejtő kell a száz évvel ezelőtti kupléhoz.
Egészen pontosan: börze dalhoz.

A pesti a tőzsdepalota olyan hatalmas, hogy belefér az elmúlt száz év egész magyar históriája. Mint az itt nyilván köztudomású, Alpár Ignác tervei szerint épült fel 1905-ben.

Ez a ház azt a pillanatot, azt a rövid pillanatot rögzíti, amikor - hogy egy ostoba kifejezéssel éljek - jó volt magyarnak lenni. És ezen még lehetett gúnyolódni is.

A szinte semmiből előtűnő bankárok a társadalomi rang-, no meg vagyoni létra tetejére kerültek, gyakorta nemességet szereztek, mint például Krausz Simon, akinek nevét úgy ismerték a régi, büszke, nagy és nagyvonalú régi Magyarországban, mint mondjuk Győzikéjét a szánalmas, kisszerű és kicsike maiban.

„Tiltott dolog volt, mikor megalakítottam a felelés elleni részvénytársaságot. A részvénytársaság alapja az volt, hogy reggel vagy óra előtt mindenki bejelenthette, felel-e az nap? Mindenki annyit fizetett be, amennyit akart. Ha az illető felelt, visszakapta a pénz négyszeresét, ha pedig elégtelent kapott, hatszorosát. (Volt érzékünk a szenvedés itánt.) Halápi, Gálos és én voltunk az első igazgatóság. Először csak öt forint volt az alaptőke. 25 részvény - 20 krajcárral

De nem csak a bankmágnások emelkedtek ki, hanem elszaporodtak a pénz proletárjai, a bankhivatalnokok is. Novellák, regények, később a filmek hősei lettek a banktisztviselők; a Szép Ernő Lila ákác-a jut eszembe, vagy Gábor Andor Untaiglich úr című regénye.

A bankároknak azonban nem csupán a krach fenyegetése lebegett a fejük felett szüntelen. Hanem a politika, a történelem fenyegetése is. Bizonyos történelmi szakok nemigen kedveztek eme szakma művelőinek.

A nyolcvanas évek végén ücsörögtem egyik öreg barátomnál, Goda Gábornál, és hallgattam történeteit. Egyszer csak csöngettek, és megjelent nagybátyám, apám testvére, Zoli. Ő a háború után pár évig albérletben Godánál lakott. Most csak beugrott, mint mondta, mert elvesztette a fogadást. És átadott Godának egy százforintost. Mint kiderült, mikor 1949-ben bezárt a tőzsde, Goda fogadott Zoli nagybátyámmal, hogy egyszer lesz még tőzsde Magyarországon újra.

Ma van tőzsde Magyaroszágon újra. És van újra krach is.
Krach. De sokszor hallottam nagyszüleim, na jó, apai nagyszüleim szájából ezt a szót: krach! Anyai nagyszüleim Algériában éltek sokat. Az ő szájukból ez a szó röppent ki leggyakoribban: „Merde!" Szeretem mindkettő szót. Merde. Krach. Családi szótárból valók. Nekem kedves szavak, otthonosak, természetesek. Merde. Krach. Krach van. Mi lenne? Ugyan mi más? Mikor volt itt más? Mint krach.
Most éppen tőzsdekrach van. Az is. És mindenféle krach. Összkrach. Totálkrach.

------------------

JENHITEL
Bankkabaré kuplékkal
Előadók: Bächer Iván/Eszes Fruzsina /Rácz Attila
Zongoránál: Ökrös Ottó

Előadás időpontok: 2009. május 17-én vasárnap, és 26-án kedden 19 órától
Helyszín: Spinoza Ház (1074 Budapest, Dob u. 15. | Tel: (1) 413 7488)