Négy előadással zárul

Május 26 és 28 között zajlik a három ciklusban megszervezett miniévad utolsó része, amelynek továbbra is a kolozsvári színház új stúdióterme ad otthont. Az elmúlt hetek során vendégül látott hét előadás után a kolozsvári közönség most újabb koreográfusok és előadóművészek újító jellegű munkáival ismerkedhet meg.

vii_la_spectacol_

 

Május 26-án, kedden a nemzetközi hírnevű Mihai Mihalcea koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) igazgatójának Eljössz az előadásra és kapsz egy ajándék burgert című produkciója volt látható, amely az elmúlt tíz évben Európa-szerte nagy sikernek örvendett. Az előadást szerzője anti-előadásnak nevezi: egy olyan folyamatos változásban levő munka, amelynek nincs két egyforma előadása, és amely a nézők számára egy próba hangulatát idézi fel.

Május 27-én, szerdán Alexandra Pirici táncos, koreográfus mutatja be You should know, that he drank like an old whale című produkcióját. A pályája kezdetén álló Pirici The Show című előadása 2007-ben részt vett a Balkáni Táncplatformon. Ezt követően Carmen Coţofană, kiemelkedő kortárs táncos, akit a szakma elismert koreográfusok alkotásaiban ismerhetett meg, mutatja be Stage psychosis című előadását, amelyet az alkotó debütmunkájaként tartanak számon.

 

you_should_know

 

Május 28-án, csütörtökön Ion Dumitrescu Amiben véletlenként megállapodtunk című koreográfiai installációja lesz látható. A hazai és nemzetközi szinten elismert művész előadása az egyik legjobban megkonstruált és legrafináltabb tematizálása a testnek, a nézővel való viszonyában, és egyben felhívás a performativitásra való reflexióra.

ceea_ce_am_convenit_a_fi_hazard

Ugyanebben az időszakban, május 26 és 28 között Mihai Mihalcea kortárs tánc workshopja is zajlik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti karának diákjai részvételével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti karának társszervezésében.

Az előadások este 8 órától kezdődnek és az alkotókkal való szabad beszélgetések követik.

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

süti beállítások módosítása