Évadzáró Egerben

Ilyen évadot szeretnék, mint a mostani: vitákat kiváltó, változatos, elgondolkodtató, felelősséggel készített előadásokat jövőre is - mondta Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője. Nemcsak a zenés produkcióink teltházasak, hanem sokszor a prózai előadásainkra sem lehet jegyet kapni.

Szegvari-menyhert-kozonsegdij


Sós Tamás , a fenntartó Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerint új gondolatok, megújulás és építkezés jellemezte a társulat munkáját. Homa János, a Kulturális Bizottság elnöke is értékelte a 2008/2009-es évadot. A tanácsnok azt mondta: egy ilyen hatvan ezer lakosú vidéki városban, mint Eger, az lehet sikeres, aki népszínházat csinál.

 

Huse-csaba-kozonsegdij


Évtizedes hagyomány már évad végén a közönségszavazatai alapján díjazzák a legjobb színészt és előadást. Idén Szegvári Menyhért rendező, Mészáros Sára és Hüse Csaba kapta a legtöbb szavazatot. Ilyenkor a társulat is voksol az évad művészére és színházi dolgozójára. Idén Hüse Csaba , színművész és Beksi Balázs , színpadmester kapta az arany, illetve ezüst gyűrűt.

 

Meszaros-sara-kozonsegdij


Csizmadia Tibor a következő évad tervei között említette, hogy a korábbi évekhez képest több lesz a magyar szerző a nagyszínpadi repertoárban. Klasszikus és mai, zenés és prózai művek szerepelnek a programban olyan íróktól, zeneszerzőktől, mint Csíki Gergely , Fényes Szabolcs , Márton László vagy Szakcsi Lakatos Béla . Vagy Nádasdy Ádám , akinek mai, közérthető fordításában jelenik meg a Szentivánéji álom. Kiemelte a tánctagozat megalakulását, aminek köszönhetően több zenés művet tűzhet műsorra a színház. De a tagozat is több helyen, pl. Budapesten, Sátoraljaújhelyen és Tatabányán is vendégszerepel. Folytatják a nagyon sikeresnek bizonyult Hírlap-Színház sorozatot, és bővítik az Extrák választékát is. Az Alíz! című előadás pedig a budapesti Katona József Színházban vendégeskedik majd.

Mszros_mt-kozonsegdij

 

Shakespeare: Hamlettje és a Szentivánéji álom, Dumas: A kaméliás hölgy, Fényes Szabolcs a Maya című operettje, Márton László: A Törött Nádszál című történelmi játéka vagy Mrożek: Emigránsok című színműve is színpadra kerül. A színház többféle kedvezményt ad bérletáraiból jövőre. A középiskolás tanárok kérésére 4 előadásos prózai bérletet kínálnak. Újdonság lesz a hat előadásos zenés- és négy előadásból álló táncbérletet.

Az évadzáró társulati ülésen elhangzott: a társulat idén is meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Fesztiválra. A válogató, Janisch Attila , filmrendező azért választotta A velencei kalmár című előadást, mert folyamatos gondolkodásra késztet, elemi színházi élményt nyújt, túlmutat a pillanaton. /pcs/

 

Fotók: Gál Gábor
Forrás: Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása