Szputnyik premier

A grazi koprodukció után a Szputnyik csapata (kiegészülve Láng Annamáriával, Anger Zsolttal, Czukor Balázzsal és Vinnai Andrással) ismét német nyelvterülten, de ezúttal Németországban készül újabb bemutatójára. A Karin Beier irányítása alatt működő Schauspielhaus Kölnben (a kölni városi színházban) készülnek a Tranzit főként német, de emellett francia, tamil, török, angol, magyar soknyelvű és sok-nemzetiségű bemutatójára.

Schauspielhaus_Koeln

 

A munka Bodó Viktor irányításával, Veress Anna tolmácsolásával folyik, a szerző jelenlétében, aki a sokszínű közegből érkező színészekhez alakítja és újabb jelenetekkel gazdagítja az eredeti szöveget.

A magyar színészek mellett vendégként vesz részt a munkában Pascal Raich, aki Bodó mindhárom grazi produkciójának díszlettervező-munkatársa volt, és a szintén a grazi előadásokban zeneszerzőként és zenészként közreműködő, ugyancsak német Klaus von Heydenaber.

koln_02

 

Tasnádi István 2006-ban írt darabjában egy repülőtéri váróteremben utasok gyülekeznek egy kényszerleszállás után. Nem tudják, hol vannak, nem tudják, mikor indulhatnak tovább. Szeretnének információhoz jutni, de a hatalmas repülőtér teljesen kihaltnak tűnik: félhomályos várótermek és folyosók, ráccsal lezárt kávézók és duty free shopok. Leszállás közben annyit láttak, hogy egy vulkanikus szigeten landol a gép, valószínűleg valahol a déli féltekén. Némán ülnek, egymástól a lehető legtávolabb a neonfényes váróteremben. A klímaberendezés elromlott, a forróság egyre elviselhetetlenebb. A futószalag egyszer csak beindul, és behozza a csomagjaikat. Ezek szerint át kell szállniuk, és egy másik géppel mennek tovább. Az utasok leveszik a csomagjaikat a futószalagról, és tovább várakoznak. És ekkor váratlan fordulat következik be, ami gyökeresen megváltoztatja az utasok életét...

 

koln_01

 

Tasnádi István: Tranzit

Szereplők:
Anger Zsolt
Ilknur Bahadir
Czukor Balázs
Robert Dölle
Fábián Gábor
Jennifer Frank
Andreas Groetzinger
Hay Anna
Jankovics Péter
Abi Kitzl
Koblicska Lőte
Láng Annamária
Murali Perumal
Pető Kata
Matthias Redlhammer
Laura Sundermann
Szabó Zoltán

Tóth Simon Ferenc
Vinnai András
Birgit Walter


Zeneszerző: Klaus von Heydenaber
Zenei munkatárs: Keresztes Gábor
Díszlet: Bodó Viktor, Pascal Raich
Jelmeztervező: Izsák Lili
Tolmács, dramaturg: Veress Anna
Dramaturg: Rita Thiele
Rendezőasszisztens: Nora Bussenius, Csóka Tímea

Rendező: Bodó Viktor

Bemutató: 2009. október 1., Schauspielhaus Köln

 

próbafotók: Anger Zsolt
Forrás: Szputnyik Hajózási Társaság

süti beállítások módosítása