Világnapi programok Miskolcon

A párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója 1952. március 27-én volt. 1962 óta világszerte ennek a napnak az emlékére tartjuk meg a Színházi világnapot. A Miskolci Nemzeti Színház ebben az évadban is változatos és színes programsorozattal várja a színházkedvelő érdeklődőket március 26-án és 27-én.

nagyszinhaz

 

MÁRCIUS 26. PÉNTEK

11.00 Most mutasd meg!
A Miskolci Nemzeti Színház művészei improvizálnak
Fabók Mariann, Fandl Ferenc, Lukács Gábor és Pap Lívia színművészek várják az érdeklődőket és a játszani vágyókat.
Helyszín: Csarnok

11.00 Egy csésze tea zenével
Egy csésze finom tea, és színházi történetek zenészszemmel: Váradi Katalin zenei vezetővel és Lendvai Péter első oboistával, a fafúvós szólam vezetőjével Filip Gabriella beszélget. A beszélgetőtársak a teát is zenével ízesítik, próbálja ki Ön is - nem fog csalódni.
Helyszín: Nagyszínház, emeleti előcsarnok

11.00 Tánc, nyíltan
Nyílt táncpróba
A Miskolci Nemzeti Színház Tánctagozata új bemutatóra készül. Krámer György, a Tánctagozat vezetője és a táncosok a Rómeók és Júliák című táncművet próbálják, melynek bemutatója április 15-én lesz a Játékszínben. Ezen a napon az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az alkotók munkájába.
Helyszín: Balett terem, bejárat a színház Déryné-parkból nyíló művészbejárójától.

14.00 Színházbejárás
A Színházi világnap alkalmából a nézők a miskolci teátrum egyik vezető színművésze, Seres Ildikó segítségével betekinthetnek a kulisszák mögé, megismerhetik az előadások létrejöttének hátterét. Jelentkezéseket kizárólag előzetes bejelentkezés után fogadunk el, korlátozott létszámban a 46/516 737-es telefonszámon.
A csoport 14 órakor indul a színház Déryné-parkból nyíló művészbejárójától.

17.00 Barta Lajos: Szerelem • színmű / Laborfalvy ifjúsági bérlet
Szereplők: Bősze György, Takács Katalin Érdemes művész, Bodor Németi Gyöngyi, Fabók Mariann, Pataki Szilvia, Hunyadkürti István Jászai-díjas, Fandl Ferenc, Chajnóczki Balázs, Harsányi Attila, Kerekes Valéria, Garami Mónika
Rendező: Paolo Magelli / Helyszín: Nagyszínház

19.00 Nino D'Introna - Giacomo Ravicchio:
Robinson & Crusoe • előbemutató
A Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház közös produkciója
Szereplők: Molnár Sándor Tamás, Michal Soltész
Rendező: Štefan Korenči / Helyszín: Játékszín

19.00 Észak-fok sorozat
Műsoron kívül Balázs Zoltánnal és Bujdos Attilával
A Műsoron kívül című sorozat a haladó magyar színház fontos alkotóit mutatja be. A következő vendég Balázs Zoltán, a Maladype nevű társulat alapítója és rendezője, akivel a Csarnok-Műhelyházban beszélget Bujdos Attila újságíró, a Műsoron kívül szerkesztője. Balázs Zoltán a mai magyar színház egyik legkülönlegesebb, a színházi találkozások lényegét kereső alkotója.
Helyszín: Csarnok - Műhelyház

 

MÁRCIUS 27. szombat

10.00 Színházbejárás
A Színházi világnap alkalmából a nézők a miskolci teátrum egyik vezető színművésze, Seres Ildikó segítségével betekinthetnek a kulisszák mögé, megismerhetik az előadások létrejöttének hátterét. Jelentkezéseket kizárólag előzetes bejelentkezés után fogadunk el, korlátozott létszámban a 46/516 737-es telefonszámon. A csoport 10 órakor indul a színház Déryné-parkból nyíló művészbejárójától.

11.00 Habos kakaó Tháliánál
Poézis és beszélgetés művészeinkkel
Egy békebeli habos kakaó és linzer mellett versel és beszélget színházról, színjátszásról Máhr Ági Jászai-díjas, Fandl Ferenc, Kulcsár Imre és Lukács Gábor színművészek. A beszélgetést Filip Gabriella vezeti. Legyen Ön is a vendégünk!
Helyszín: Nagyszínház, emeleti előcsarnok

19.00 Barta Lajos: Szerelem • színmű / Egressy bérlet
Szereplők: Bősze György, Takács Katalin Érdemes művész, Bodor Németi Gyöngyi, Fabók Mariann, Pataki Szilvia, Hunyadkürti István Jászai-díjas, Fandl Ferenc, Chajnóczki Balázs, Harsányi Attila, Kerekes Valéria, Garami Mónika
Rendező: Paolo Magelli / Helyszín: Nagyszínház

19.00 Martin McDonagh: Leenane szépe • színmű
Szereplők: Máhr Ági Jászai-díjas, Szirbik Bernadett, Cservenák Vilmos, Lukács Gábor
Rendező: Radoslav Milenković / Helyszín: Játékszín
A 27-i előadások előtt Judi Dench angol színésznő színházi világnapi üzenete hangzik el.

 

LEÁNDER ÉS LENSZIROM rajzpályázat
Színházi élményeid alapján készíts rajzokat!
Rajzold le kedvenc szereplőidet, vagy jelenetedet!
A legszebb alkotásokat kiállítjuk, jutalmazzuk!

Fődíj: a 2010-2011-es évadra szóló 2 db gyermekbérlet
Beküldési határidő: 2010. április 15.
Cím: Miskolci Nemzeti Színház, 3525. Miskolc, Déryné u. 1.

A Színházi világnap programjai - a színházi előadások: a Szerelem, a Műsoron kívül Balázs Zoltánnal és Bujdos Attilával, a Leenane szépe című előadások kivételével - ingyenesen látogathatók.

Az ingyenes programok is belépőjeggyel látogathatók, melyek korlátozott számban március 12-től a színház Jegyirodájában igényelhetők.

 

süti beállítások módosítása