Baalbecki Fesztivál

Az 1956-ban alapított fesztivál, amelynek működése 1975-1996 között szünetelt, első időszakában a legjelentősebb művészeket és társulatokat mutatta be, nagy sikerrel. A Comédie-Française, a berlini Philharmonikusok, a Ballet du XXe siècle, a La Mama, Alwin Nikolaïs táncszínháza lépett fel és adta meg a fesztivál nemzetközi rangját.

pic_baalbeck

 

2000-ben egy marseille-i és egy montpellier-i orvos kezdeményezésére a franciaországi Théâtre antique d'Orange és a libanoni Baalbeck városa felvették egymással a kapcsolatot, és arról álmodtak, hogy két különböző, római korból származó amfiteátrumban mutassanak be egy operát, azonban a politikai események miatt csak idén valósulhatott meg a nagyszabású terv: Verdi: Traviátáját Frédéric Bélier-Garcia rendezésében először Orange-ban játszották, majd Baalbeckben mutatták be nagyszerű énekesekkel a főszerepben. A tervek szerint 2010-ben a Carment, 2011-ben pedig az Aidát szeretnék hasonló rendszer szerint bemutatni.

Forrás: ITI Magyar Központ

süti beállítások módosítása