Búcsú Kishonti Ildikótól

A Budapesti Kamaraszínház Igazgatósága és a hozzátartozók tudatják mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Kishonti Ildikó színművész hamvasztás utáni búcsúztatója 2009. szeptember 14-én 15.oo- órakor lesz a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában.

kishonti_02

 

2009. augusztus 30-án, 62 éves korában elhunyt Kishonti Ildikó színművész, Budapesten a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) szeretetkórházában - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. A Budapesti Kamaraszínház a művészt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Kishonti Ildikó számos darabban játszott, főszereplőként egyebek között a La Mancha lovagjában, a Macskákban, a Csodás vagy, Júliában!, a Nyolc nőben és Egy szerelem három éjszakájában.

Jó néhány filmben nyújtott nagyszerű alakítást, például a Régi idők focijában, az Esős nyárban, Egy erkölcsös éjszakában, a Ripacsokban, a Mephistóban, a Szerencsés Dánielben, az Ördög vigyében, a Pá drágámban! és a Csaó Bambinóban. A tévénézők pedig legutóbb a TV2 Megatánc című produkciójának zsűritagjaként is láthatták a színésznőt.

Kishonti Ildikó a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakán végzett (1973-1977), dolgozott a Mafilm színtársulatában, Játszott Győrött és Szolnokon. Budapesten a Fővárosi Operettszínház tagja volt (1984-1985), 1989-től a Honvéd Művészegyüttes tagja volt.

Egy furcsa lány címmel lemeze is megjelent.

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása