Csávási ballada

2009 augusztus 28-án ismét látható Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Stúdióteremben a Háromszék Táncegyüttes "Csávási ballada" című előadása. Az egész estés előadást 31 alkalommal mutatták be a nagyközönség előtt, ezen kívül, kiragadott részleteket több helyen játszott az együttes ízelítőül a repertoárból.

01_4973_csavasi_ballada_Henning_Janos

A legközelebbi ilyen fellépés a Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom alkalmával lesz: augusztus 30-án 13.30-kor a Központi Színpadon részletek a Csávási ballada és a Gyöngyszemek című előadásokból. A táncjátékot nagy sikerrel játszották Erdély és Magyarország városaiban, a sepsiszentgyörgyi premier után teltház előtt mutatták be Budapesten a Nemzeti Színházban, társulva a magyarországi Jászság Népi Együttes és a délvidéki Cirkalom Néptáncegyüttes tánckaraival. A darab akkor a Kortárs Művészeti Fesztivál megnyitó-előadása volt, a mostani fellépés után pedig Egerben készülnek bemutatkozni vele „A Kárpát-medence kincsei Egerben" című rendezvénysorozat keretén belül (Eger, szeptember 16. 20.00 óra Gárdonyi Géza Színház, előadja a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a jászberényi Jászság Népi Együttes egyesített tánckara).

A Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadásában a világhírű szászcsávási zenészekkel eljutunk egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigány bálba, majd kilépve ebből a hagyományos körből bemutatásra kerül egy városi táncháza és egy fényes nyugati koncert is.

A három prímás eredetileg sohasem zenélt egy csapatban. Az együttzenélés és a világhír útjára igazából a táncházmozgalom indította el a csávásiakat, hiszen ide mindig együtt kaptak meghívást, innen "vitték" tovább őket koncertekre, lemezfelvételekre. Mindemellett előadásuk egyedi kísérlet arra, hogy a küküllőmenti egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban.

Az előadásra augusztus 28-án pénteken este 19 órakor a Lajtha László Stúdióteremben kerül sor.


csavasi_ballada_Henning_Janos

 

Csávási ballada

Zenekar:
Fazakas Levente - hegedű
Molnár Szabolcs - hegedű
Bartis Zoltán - hegedű
Szilágyi László - brácsa, harmonika, szintetizátor
Fazakas Albert - brácsa
Bajna György - nagybőgő


Tánckar:
Csákány Helga, Cseke Csilla, Dombi Rózsa, Karácsony Zsuzsa,
Keresztes Gabriella, Kubánda Lilla, Nagy Szende, Páll Zsanett,
Pilinger Mónika, Tőkés Edit, Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Vajda Katalin;
Csáki Csaba, Fülöp Csaba, Fülöp Domokos, Hatházi Vilmos, Horváth Tas, Kocsis Hunor,
Magyar Csaba, Tőkés Zsolt, Udvari Róbert,
Ürmösi-Incze Hunor, Vaszi Levente, Virág Endre

Koreográfusok:
Mátéfi Csaba, Kis István, Kis-Demeter Erika, Szűcs Gábor, Ivácson László
Zenei szerkesztő: Fazakas Levente

Díszlettervező: Csiki Csaba
A rendező munkatársa: Czilli Balázs

Molnár Szabolcs ötlete alapján
RENDEZTE Ivácson László

A helyek száma korlátozott, jegyek elővételben a Háromszék Táncegyüttes jegypénztárában hétköznap 9-14 óra között vagy előadás előtt egy órával, helyfoglalás a 0267-315418, 0721-139882 telefonszámokon.

HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES
520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 15 sz.

Tel/Fax:00-40-267- 315418

E-mail: hte@hte.ro


Csavasi_Ballada_plakat1

 

Forrás: Háromszék Táncegyüttes

süti beállítások módosítása